Szalay László

Nemesi hivatalnok-értelmiségi családból származott, apja Szalay Péter, helytartótanácsi elnöki titoknok. Bátyja Szalay Ágoston táblai tanácselnök és történetbúvár, az MTA levelező tagja. Apja halála után polgári származású anyja, Rudolph Teréz nevelte. 1826-tól a pesti egyetemen bölcsészeti és jogtudományokat tanult, 1833-ban ügyvédi oklevelet szerzett. Pályája elején nagy hatást gyakorolt rá professzora, Horvát István. Egyetemistaként került baráti kapcsolatba báró Eötvös Józseffel. 1831-32-ben joggyakornok Kölcsey Ferencnél. Ügyvédi gyakorlatot nem folytatott, minden idejét történelmi, jogi és államelméleti tanulmányainak szentelte. 1836-39-ben tett külföldi tanulmányútján behatóan tanulmányozta a polgári jogintézményeket. 1837-ben megindította a nagy részben saját cikkeit közlő első magyar időszakos jogi kiadványt, a Themist (I-III. Pest, 1837-39). A büntetőjogi országos választmány büntetőeljárással foglalkozó albizottságának jegyzőjeként (1841-43) jelentős szerepe volt a korszerű eljárásjogi tervezetek kidolgozásában (esküdtszék, kétoldalú meghallgatás, nyilvánosság, szóbeliség stb.). 1840-41-ben Eötvös Józseffel és Lukács Móriccal szerkesztette a reformok ügyét támogató Budapesti Szemlét. Az 1840-es évek elejétől a reformellenzék centralista csoportjának egyik vezéregyénisége. 1843-tól Korpona város országgyűlési követe. 1844-45-ben Kossuth Lajos utódaként a Pesti Hírlap szerkesztője. 1848-ban az Igazságügyi Minisztérium kodifikációs osztályának főnöke. 1848. májustól a frankfurti birodalmi gyűlésben, 1848 őszétől 1849 áprilisáig Londonban, Párizsban és Brüsszelben a magyar kormány képviselője. Az 1849. áprilisi Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása után emigrációba vonult és Zürichben telepedett le. Itt kezdett hozzá Magyarország összefoglaló története megírásához. 1855-ben hazatért és főként történeti tanulmányaival foglalkozott. 1861-ben a Felirati Párt programjával Pest város országgyűlési képviselőjének választották.

Publicistaként széles körű történetfilozófiai, jogi és államelméleti ismereteire alapozva foglalkozott az államelmélet reformjának kérdéseivel. A hegeli filozófiára támaszkodó jogfilozófiai műveiben, főként a kodifikációval kapcsolatos nézeteiben, a hegeliánus Eduárd hatása tükröződik. Hozzájárult az új polgári rendszer, a 48-as törvényhozás elméleti alapjainak megteremtéséhez. Kiadta Verancsics Antal összes munkáit (I-XII, Pest, 1857-75, Wenzel Gusztáv fejezte be), Bethlen Miklós (Magyar Történelmi Emlékek, II-III., 1858-60), Kemény János (1865) és Károlyi Sándor önéletírását (I-II, 1865).

Szalay történetírói munkássága a magyar történelem majd kilenc évszázadát fogja át. Történetírásában értékesítette fiatalkori tanulmányait, munkáit jellemzi az előadás nyugodt, tárgyilagos hangja, mely a tények bemutatásával tárja fel a mozgatórugókat. Hogy történetírói munkáját óvja, általában stílusának egyszerűsítésére törekedett, de helyenként mégis, mint elbeszélő jelentős hatást gyakorol az olvasóra. A régi magyar történetírásról, történetírókról tisztelettel és talán túlzó tapintattal szólt. Egyes személyek ellen emelt pro és kontra kortársi vádak felsorolásánál óvakodik a személyes állásfoglalástól. Nem vezeti rokonszenv, nem keres a dolgok mögött folt nélküli eszményt. Mindezt a tárgyilagosságot aktív politikai szereplés és egy nagy nemzeti katasztrófa után sikerült megtartania. A régiekhez képest ő már modern elveket vall. Nézete, hogy a történeti kutatásban mindig az eredeti forrásokhoz kell visszanyúlni, módszereit a gondosság mellett az óvatosság is jellemzi. Nem áldozta fel a megbízhatóságot az érdekesség kedvéért. Leopold Ranke követője volt, ezt maga is elismerte. A történeti személyek jellemrajzának, egyéni cselekvések rejtett motívumainak feltárásában Szalay jelentékeny író. Jellemrajzai nemcsak nézőpontjuk szerint értékesek, hanem sokszor stílusuk is magával ragadó. Legtöbbször mégsem tudja a történelmi alakokat emberközelbe hozni, mert ezek az alakok nála magas talapzaton állnak, megközelíthetetlenül.

Fő műve, a Magyarország története 27 könyvre tagolódik. Nem a királyok az irányadók, hanem a nagyobb jelentőségű politikai fordulópontoknál húzza meg a határvonalat. Helyreigazít, kijavít, elsősorban a jogi, társadalomtörténeti, és közigazgatási fogalmak tisztázására törekszik. Munkája tükrözi az európai viszonyokról szerzett benyomásait, kiábrándultságát, és jövőről alkotott elképzeléseit. Kora magyar társadalmának kérdéseire próbálta a múltban fellelni a választ. 1855-ös hazatérése után példátlan szorgalommal kutatta át a levéltárakat, és ez meglátszik 5-ik és - halála miatt csonkán maradt - 6-ik kötetén, amelyek 1707-ig vezetik az olvasót: példátlanul gazdag az újonnan felkutatott okleveles anyag.

Az Árpádokat még szinte krónikás egyszerűséggel jellemezte, érdeklődése inkább az intézmények felé fordult. Különösen a jogi fejlődést kíséri figyelemmel, a törvényhozó hatalom formálódásának mozzanatait kísérte nyomon. Az összehasonlító jogtörténet alapos ismeretének birtokában könnyedén felismerte, hogy az intézmények fejlődésében hogyan ötvöződik össze a régi az újjal. Különösen a megye érdekelte őt, az autonómia kifejlődését kísérte nyomon II. Ulászlóig. Szalay jelentőségét az alkotmány- és jogtörténet terén már Pauler Gyula is kiemelte: "Szalay, történetíróink közt az első, ki a középkor szellemét teljesen, és talán máig [1879-ig] legtisztábban felfogta". Elsőrendű kötelességének tartotta a magyar alkotmány önállóságát hangsúlyozni, az osztrák önkényuralom alkotmány- és törvényellenes voltát kimutatni.

Történetírásának feudális vonása, hogy távol esik érdeklődésétől a gazdaságtörténet és a kulturális fejlődés rajza, figyelme elsősorban a külpolitikai vonatkozásokra, az alkotmány- és jogtörténeti részletekre, és némi hadtörténetre terjed csak ki. A gazdaságtörténet az ő korában még nem tekintett vissza régi múltra, ez Magyarországon körülbelül az ő munkásságával egy időben fejlődött ki. A történetírói munka összképének teljességének kialakításához - talán ezért is - hiányzott nála a gazdasági motívumok fejlődésének nyomon kísérése.1

1837-től a Kisfaludy Társaság rendes tagja. Az MTA levelező tagja 1836. szeptember 10-től, rendes tagja 1838. szeptember 7-től, titoknoka 1861. december 21-től 1864. július 17ig. Az MTA nagyjutalmát háromszor ítélték neki (1847, 1855, 1861). Akadémiai székfoglalóját Kollár Ádám Ferencz mint jogtudós címmel 1839. október 21-én tartotta.

Fő művei: A büntető eljárásról, különös tekintettel az esküttszékekre. Pest, 1841.; Státusférfiak és szónokok könyve. I-II. Pest, 1846-47., 2. kiad. 1864); Publicistai dolgozatok. I-II. Pest, 1847., reprint kiad. Bp., 1988.; Magyarország története. I-IV. Lipcse, 1851-54., V-VI. Pest, 1857-62.; Adalékok a magyar nemzet történetéhez a XVI. században. Pest, 1859.; Erdély és a porta. Pest, 1861.; A horvát kérdéshez. Pest, 1861.; Fiume és a magyar országgyűlés. Pest, 1861.; A magyarországi szerb telepek jogviszonya az államhoz. Pest, 1862.; II. Rákóczi Ferenc bujdosása. Pest, 1862.; Szalay László levelei. Kiad. Szalay Gábor. Pest, 1913.; Válogatott történelmi tanulmányok. Kiad., bev., jegyz. Soós István. Bp., 2000.

Róla szóló irodalom: Csengery Antal: Szalay László. In: Csengery Antal: Magyar szónokok és státusférfiak. Pest, 1851.; Csengery Antal: Történeti tanulmányok és jellemrajzok. 2. kiad. Bp., 1884.; Eötvös József: Emlékbeszéd Szalay László fölött. MTA Évkönyvei, 1865.; Eötvös József: Arcképek és programok, Bp., 1975.; Flegler Sándor: Szalay László és munkái. Bp., 1878.; Angyal Dávid: Szalay László emlékezete. Bp., 1913.; Szalay Gábor: Szalay Lászlóról. Bp., 1913.; Nagy Lajos: Szalay László és a magyar büntető eljárásjog. Állam- és Jogtudomány, 1964.; Nizsalovszky Endre: Szalay László kodifikációs külföldi kapcsolatai és a sioni epizód. Állam- és Jogtudomány, 1964.; Pamlényi Ervin: Szalay László: Magyarország története. Századok, 1964.; Pamlényi Ervin: Pályák és irányok. Szerk. Pritz Pál. Bp., 1989.; R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. I-II. Bp., 1973.; Martinkó András: Az ifjú Szalay László a történelem, az irodalom és az életpálya egy fordulóján. Irodalomtörténeti Közlemények, 1973.; Martinkó András: Teremtő idők. Bp., 1977.; Antalffy György: Szalay László a reformkor politikai-jogi gondolkodója. Bp., 1983.; Fenyő István: Centralista fiatalok a reformkor kezdetén. Eötvös József és Szalay László barátságának kialakulásához. Jelenkor, 1996.; Gergely András: A magyar ügy és a magyar diplomácia Frankfurtban 1848 nyarán. Századok, 1997.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nácik

• 10+1 érdekesség a náci okkultizmusról
• Kétszer lőtték le egy nap alatt a Luftwaffe ászpilótáját, Adolf Gallandot
• Két és fél év a jeges pokolban: 81 éve ért véget Leningrád ostroma
• Rooseveltnek és Hitlernek is dolgozott a német üzletember
• „Zenedobozokkal” vette fel a küzdelmet Hitler ellen a Rote Kapelle
• Kulcsfontosságú szerepet játszott Hlatky Endre az 1944-es sikertelen kiugrási kísérletben