Hollókőn már túlélték a világörökségi címet

2009. május 20. 09:42 Kovács Olivér

A világon eddig nem nagyon volt példa arra, hogy bárki visszatáncolást fontolgatott volna a világörökségi címből. A rang a dicsőségen és a lehetőségen kívül lemondást is jelent: az egyik legelső magyar helyszín, Hollókő példája is bizonyítja, hogy a cím dacára (vagy éppen az abból adódó kísértések miatt) lehetnek nehéz időszakok.

Korábban

Néhány hónappal ezelőtt a hazai-, majd a botrány dagadtával a külföldi nagyközönség is értetlenül figyelte a 2002-ben kultúrtáj kategóriában világörökségi címet kapott tokaji történelmi borvidék néhány településének nyilatkozatait. Ezek az önkormányzatok ugyanis arra panaszkodtak, hogy a rang elnyerése miatt beszűkültek a fejlesztési lehetőségeik, így legszívesebben kilépnének a fokozott védelem alá eső körből. A szakításra végül nem került sor, a botrány elült, ám egy tanulsága mindenképpen akad: a rangos nemzetközi elismerés nem a megtestesült Kánaán, hiszen néhány területen önmérsékletet és lemondást követel a kitüntetettektől.

„Tagadhatatlan, hogy Hollókő ófaluval is voltak problémák és ezek egy része még mindig megvan. Azonban már kifelé tartunk a gödörből” - mondta el a műemlékem.hu-nak Ispánné Péter Éva önkormányzati képviselő, turisztikai szakember. A Nógrád megyei falu már a cím 22 évvel ezelőtti elnyerését megelőzően is kedvelt üdülőtelepülésnek számított, azonban a világörökségi rang újabb csábítást jelentett. A kis parasztházak egy részére szinte licitáltak a tehetős befektetők, akik többnyire nyaralóhelyet kerestek a kis palóc zsákfaluban. Akadtak persze, aki spekulációs céllal vettek itt ingatlant, s a számításuk kezdetben bevált, hiszen az árak meredeken kúsztak felfelé.

A piac azonban néhány évvel ezelőtt beállt. A parasztházak kínálati ára húsz-huszonötmillió forint fölé emelkedett – ennyiért pedig már nem akad rájuk vevő. Ám a tulajdonosok inkább kivárnak, minthogy engedményt adjanak. „Valóban sok eladó házat lehet találni az ófaluban” - mondta Ispánné Péter Éva, hozzátéve: hiába szeretne az önkormányzat ingatlanokat szerezni a településen, ezt az árat képtelen megadni értük.

Hollókő azonban mégsem néptelenedett el. Volt ugyan egy időszak, amikor tragikusan lecsökkent az ófalu állandó lakosainak száma, ám az utóbbi években megindult a visszaáramlás. Akik újonnan jönnek, immár állandó lakhelynek szánják a települést. „Ha volnának forrásaink, néhány házat megvásárolva, bérlőket költöztethetnénk a faluba” - állítja az önkormányzati képviselő. „Így fel tudnánk erősíteni ezt a folyamatot, hogy ismét legyen élet a településen.” Az eddigi jelek mindenesetre biztatóak. Már születnek gyermekek Hollókőn, így nem kell a falunak az óvodája megszüntetése miatt aggódnia.

Ám a kép továbbra is árnyalt, a település utcáján nehéz töretlen lelkesedéssel végigsétálni. Jó néhány épület ablakában díszeleg az „eladó” felirat. A turisták fogadására nyitott boltocskában helyi (mátraaljai) borok helyett balatonlellei nedűk sorakoznak. Bár ezen a vidéken sosem volt számottevő a fazekas-kultúra, egy falu nyilván félkarú óriás néhány fazekasház nélkül: kap hát a látogató csuprot-köcsögöt a Kárpát-medence, sőt az azon túli világ nép- és álművészetéből is. S tán csak a település elhelyezkedése, a dombok-lankák mentenek meg a sík terület hiányában kivitelezhetetlen csikós-gulyás bemutatótól.

„Nyilván nem lehet egységes megoldást találni a különböző világörökségi helyszínek problémáira, azonban a gondok a világon szerte hasonlóak” - mondta el a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottságának titkárságvezetője. Fejérdy Tamás úgy véli: a helyszíneknek azt a keskeny ösvényt kell megtalálniuk, amely a hermetikus védelem és a hely szellemét megváltoztató, tönkretevő fejlesztések között vezet.

„Nyilván nem szabad a világörökségi helyszíneket búra alá helyezni, hiszen így halottá válnak rövid időn belül. Ám a mértéktelen fejlesztés is káros, hiszen éppen azt semmisítheti meg, amelyet védeni akartunk” - állítja a szakember, aki úgy véli: a magyar helyszínek miatt nincs szégyenkezni valónk, hiszen az útkeresés (és a botlás) akár a nyugat-európai országokban sem ritka. Hollókő (mint a budapestivel együtt a legkorábban világörökséggé nyilvánított helyszín) pedig már túl van az útkeresés évein, és saját tapasztalataik alapján az ott élők tudják, a jövőben hogyan kell fejlődve megőrizniük az értékeiket.