Rózsák, könyvek és sárkányok a Magyar Nemzeti Múzeumban
2009. április 24. 15:19
Rózsák, könyvek, sárkányok - Szent György napi mulatságok címmel különleges hétvégi program vette kezdetét ma délelőtt a Magyar Nemzeti Múzeumban: elindult a katalán-magyar expressz, amelynek első állomása a 2009. április 24-25-én, pénteken és szombaton 10-18 óráig a Múzeumkertben megrendezésre kerülő különleges hétvégi programsorozat lesz. A rendezvény egyben beharangozza az idén ősszel katalán-magyar szervezésben a Magyar Nemzeti Múzeumban nyíló "Királylányok messzeföldről - Nők a hatalom árnyékában" című időszaki kiállítást is.
Korábban
A középkor hajnalán született legenda szerint a római császár egykori harcosa még a sárkánytól sem riadt vissza. Szent György története példaként szolgált a lovagkor vitézeinek is, akik a történetíróknak köszönhetően már egy mitikus szereplőt ismerhettek meg a Sárkányölő személyében.
A legenda ugyan sokszor nem a valóságot tükrözte, a sárkányölő azonban a középkori hagyomány egyik legnépszerűbb alakja lett. A krónikák szerint ugyan Diocletianus császár az ellene fordult György lovagot 304-ben kivégeztette, egy évszázaddal később az ókori birodalom központjában már a sárkányölőnek szentelt templomban imádkozhattak a rómaiak. Legendája az egész világon elterjedt: György lovag Angliától Cipruson át egészen Egyiptomig számos kultúra hősévé vált. A Merovingok egyenesen ősatyjuknak nevezték, és bizony angol földön is kijárt neki a tisztelet: III. Edvárd angol király uralkodásától a királyi seregek ,,Szent Györggyel Angliáért!” csatakiáltással vonultak a vérmezőkre. További részletek a szent életével foglalkozó cikkünkben
A harcos kép mellett számtalan népi hagyomány s misztériumjáték kötődik a lovag legendájához. A középkor évszázadaiban a királyi Budán Szent György napján, április 24-én választották a város bíráit, spanyol földön pedig napjainkban is élő hagyománya van a középkori szentnek. Katalóniában ugyanis a tartomány védőszentjének napja a szerelmeseké, akik az ünnepen rózsával és könyvekkel ajándékozzák meg egymást, s a katalánok egy régi hagyomány szerint a katalán nőstény sárkányt, Víbriát is megidézik.
Április 24-én a Nemzeti Múzeumban különleges programsorozat veszi kezdetét: a Sárkányölő mitikus világa mellett bemutatják azt a középkori hangulatot is, amely egykor Szent György legendája köré fonódott. A látogatók emellett egy elképzelt középkori világot is felfedezhetnek a Múzeumkertben. A gyermekeket történeti játszóház, papírsárkány készítés, és a Tárnok Marica képmutogató előadása várja. Az idősebbek megismerhetik az oklevélkészítés rejtelmeit, s elkészíthetik névre szóló, függőpecsétes oklevelüket is. A szerelmesekre rózsa és bájital, az éhes szájú ínyencekre pedig a Sárkányölő menü vár; a kíváncsiskodók szerzetesi ruhákba is beöltözhetnek, illetve középkori agytornával, keresztrejtvényekkel és különböző játékokkal is felmérhetik tudásukat.
A Nemzeti Múzeumba látogatók emellett a történelmi séták során akár a legendák hősével, magával Szent Györggyel is összefuthatnak.
További információ a múzeum oldalán
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![II. Népesség, település, életmód / 6. A trianoni békediktátum és következményei](/ih0Ax/label/.cut-640x400/797.jpg)
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap