Mitikus sárkányölésekre épült Szent György legendája

2009. április 24. 09:32

A vértanú sárkány elleni küzdelme a pogányok és a boszorkányok legyőzését szimbolizálta, így nem meglepő, ha a pestisben, leprában és szifiliszben szenvedő keresztények is a katonák és földművelők védőszentjéhez fohászkodtak. A sárkányölő küzdelmét emellett több család, így a Györffy, Györe, Györkös, Gyuró, Gyurkó, Gyuris és hasonló famíliák nevei őrzik.

Korábban

Küzdelem a sárkánygyíkkal

Április 24-e történeti hagyománya a múlt ködébe vész: a napot Európa nagy részén a tavasz kezdeteként tartották számon. A rómaiak e napon ünnepelték a Paliliát, amikor a pásztorok kiseperték az istállókat. Az egyház a legenda szerinti sárkányölő Szent György névünnepét tette erre a napra.

A vértanú halált halt Georgianus, a római hadsereg magas rangú katonatisztjeként anyja hatására lett keresztény. 303 körül szenvedett mártíromságot Szíriában, és története hamar egybe kapcsolódhatott a helyi mítoszokkal: ilyen volt Sabazios, a frígek ég-atyja története, Perszeusz Medusa-küzdelme vagy Bellerophon harca a kimérával. Szent György fokozatosan kialakuló legendájának végső formáját nagyjából a hatodik századra érte el, de ekkor még nem vált közismertté: Györgynek Rómában már az 5. századtól volt saját temploma, Itália többi részén viszont körülbelül csak egy évszázaddal későbbi tiszteletét lehet igazolni. Ünnepét Rómában 683 óta ülik április 23-án.

Tours-i Szent Gergely szerint György ereklyéit Galliában is tisztelték, és már a Merovingok is őt tekintették ősatyjuknak, Angliában és Skóciában pedig már az angolszász időkben meglehetősen nagy tekintélye volt. A keleti egyházban Georgiosz Demeterrel, Prokópiosszal és Theodorral a nagy katonaszentek közé tartozik, és ő volt Konstantinápoly védőszentje is. Mindazonáltal György tisztelete Európában a középkorban volt a legerősebb: a lovagok oltalmazója, a zarándokok és a német lovagrend védőszentje kiemelkedő helyen állt a szentkultuszok sorában. Rövid ideig a Dardanellák is az ő nevét viselte.

Sárkányölő Szent György története - bár korábban többször is apokriffé nyilvánították - végleg kanonizált formájában csak a 12. század folyamán vált közismertté - a legenda szerint egy líbiai várost szabadított meg a sárkánytól, amely hosszú ideje zsarolta azt. A középkorban a sárkány lefejezése a gonosz felett aratott győzelem szimbóluma lett, s egyben a fény ősi szimbolikájával is összekapcsolódott.

Szent György Anglia legkedveltebb szentjévé vált: György volt Oroszlánszívű Richárd személyes védőszentje is, és III. Henrik idejében az 1222. évi oxfordi nemzeti zsinaton az angol királyság oltalmazójává nyilvánították. A szigetországnak több mint 160 templomát szentelték Györgynek, s ünnepét kötelezővé tették. III. Edwardtól ered az angol hadsereg csatakiáltása: "Szent Györggyel Angliáért!" Ő alapította a Szent György- vagy térdszalag-rendet (1348) is.

A szent lovag tisztelete V. Henrik idejében érte el a csúcspontját, amikor a canterburyi érsek rendelkezése szerint Szent György ünnepe ugyanazt a liturgiai rangot kapta, mint a karácsony. A reformáció ellenére az anglikán egyház is megőrizte György iránti szeretetét. E tényt szemlélve nem jelentéktelen dolog, hogy a 20. század elején XIV. Benedek pápa Szent Györgyöt újból Anglia védőszentjének nyilvánította.