Sírrablóktól féltik a kiszáradó tóból előkerülő emlékeket
2009. április 8. 10:49 MTI
Ókori települések és ősi temetkezések kerülnek napvilágra, ahogy a szárazság és az Eufráteszen épített gátak miatt zsugorodik a Haditha-tó víztükre a nyugat-iraki Anbar tartományban; a szakemberek a sírrablóktól féltik a régészeti emlékeket.
Korábban
Irakban évtizedek óta komoly gondot jelent a régészeti helyszínek kifosztása. A problémák csak súlyosbodtak a Szaddám-rezsim 2003-as bukása, s az országban eluralkodó káosz nyomán: hat évvel ezelőtt például 15 ezer műtárgyat raboltak el a bagdadi Nemzeti Múzeumból.
A Haditha-tó térsége 1986-ban gátépítés és duzzasztás miatt került víz alá, ám ezt megelőzően nemzetközi leletmentő expedíció igyekezett feltárni és biztonságba helyezni a történelmi leleteket. A víz azonban újabb sírokat hozott a felszínre, a temetkezések jelentős része az asszír időkből származik, ám megtalálhatók az elmúlt öt évezredben a térségben egymást váltó kultúrák tárgy emlékei is. Az asszírok nagy kerámiaurnákban temetkeztek, s a sírmellékletek között aranyból készült ékszerek, drágakövek, fekete szempillafesték tárolására szolgáló tégelyek, csészék és különféle edények vannak, legújabban orrkarikára és bokaperecre is bukkantak.
A régészek szerint a kiszáradó tó szervezett sírrablóbandákat csábíthat a térségbe. "Már eddig is találtunk frissen kihantolt sírokat összetört tárgyakkal a környezetükben. Ez részben a víz számlájára is írható, ám többségében a sírrablók műve" - közölte Jasszin Dzsbara, a hadithai régészeti helyszínt felügyelő archeológus, hozzátéve, hogy a kincsvadászok kiássák az antik kerámiaedényeket és összetörik őket, aranyat remélve bennük.
Rafit Ali Faradzs vezető tartományi régész szerint a kulturális örökségvédelem vesztésre áll a sírrablókkal szemben: Anbar területén 435 régészeti helyszín van, amelyek sivatagi vidéken találhatók. Őrzésükről mindössze 9 rendőr hivatott gondoskodni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Sajátos humorával színesítette diplomáciai küldetéseit Fülöp herceg
- Galtierinek bukást, a „Vasladynek” népszerűséget hozott a falklandi háború
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap