Túraútvonal a jász és kun emlékek mentén
2009. március 27. 14:49
Különleges túraútvonalat létesítve egy csokorba gyűjtve tenné vonzó látványossággá Jász-Nagykun-Szolnok megye gazdag jász és kun történelmi emlékanyagát, valamint kulturális örökségét egy program, amelynek megvalósítására a megye önkormányzata, tucatnyinál is több település és hetven turisztikai vállalkozás, illetve civil szervezet fogott össze.
Korábban
Talán még soha sem nyilvánult meg a megyében ilyen erős és egységes szándék egy új idegenforgalmi attrakció életre hívása érdekében - jelentette ki a záródokumentum csütörtöki aláírásakor a program önkormányzati felelőse. Galó Anita elmondta: a párját ritkító kezdeményezés arra épít, hogy a gazdag jász és kun emlékanyag Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik nyilvánvaló specialitása.
A Jászkun kapitányok témaköre olyan történeti hátteret biztosít a projekthez, amely lehetővé teszi, hogy szinte minden megyei település, kistérség megtalálja a saját kapcsolódási pontját. Idén szeptembertől jövő év végéig tizenhárom községben, illetve városban - Szolnokon, Jászberényben, Karcagon, Abádszalókon, Kunhegyesen, Tiszaföldváron, Kunszentmártonban, Törökszentmiklóson, Jászkiséren, Mezőtúron, Túrkevén, Tiszafüreden és Rákóczifalván - valósulnának meg fejlesztések a tematikus túraútvonal kialakítása során.
A projektmenedzser szerint a program két alappilléren nyugszik: az egyik a megye nyolc tagmúzeumának és öt kapcsolódó település múzeumának, illetve tájházának rekonstrukcióját, valamint látogatóbarát fejlesztését foglalná magában. A másik Jászberényben a jász, míg Karcagon a nagykun látogatóközpont, Szolnokon pedig egy látványterem kialakítását célozza. A tervek olyan fejlesztésekről szólnak - többnyelvű digitális tárlatvezetés, akadálymentes érintőképernyős információs terminálok, kedvezményeket biztosító mágneskártyás beléptető rendszer -, amelyek a ma látogatójának igényeit is figyelembe véve tennék lehetővé Jász-Nagykun-Szolnok megye kulturális örökségének bemutatását - hangsúlyozta a szakember.
A régiós elbírálás első körén már sikerrel túljutott pályázatból kiderült, hogy a végleges formájában akár két-háromnapos kiránduláshoz is elegendő látnivalóval szolgáló túraútvonal kiindulópontja a szolnoki Damjanich János Múzeum volna. Az itt kialakítandó látványteremben nagyszabású kiállítás mutatná be a teljes projektet és egy válogatást az egyedülálló jász-kun régészeti anyagokból. A vidéki látogatóközpontok egyebek mellett speciális interaktív programokkal, kerékpárkölcsönzési és játéklehetőséggel biztosítanák, hogy az útvonalra felfűzött turisztikai kínálat vonzó programot jelentsen.
Ha a pályázat elnyeri a szükséges támogatást, közel 600 millió forintból olyan idegenforgalmi „termék” jöhet létre, amely páratlan kitörési lehetőséget nyújt a megye és az érintett települések számára - jelentette ki Fejér Andor, a megyei közgyűlés elnöke.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Megmentették az összeomlástól a kilencszáz éves skót apátságot 10:33
- A Függetlenségi Nyilatkozat még a Habsburg Birodalmat is lázba hozta 08:41
- Ősi táborhely nyomaira bukkantak Izraelben tegnap
- Így változott az amerikaiak véleménye az alapító atyákról 250 év alatt tegnap
- Régészeti asszisztens képzést indít a Ferenczy Múzeumi Centrum tegnap
- Tizennyolc elrabolt műkincset adott vissza Svájc Nigériának tegnap
- Svéd gyarmat is létezett a későbbi Egyesült Államok területén tegnap
- Újraértékelik a Függetlenségi Nyilatkozatot elutasító honatya szerepét 2026.07.02.














