Rekonstruálják Hatsepszut királynő parfümjét
2009. március 20. 08:43 MTI, Science Daily
Hatsepszut királynő parfümjét kísérlik meg rekonstruálni a Bonni Egyetem kutatói. Az aprócska illatszeres üvegcsét az egyetem Egyiptomi Múzeumában őrzik. A 3500 éves flakonon az uralkodónő neve olvasható, a kutatók ebből következtettek arra, hogy az üvegcse egykoron Hatsepszut tulajdonát képezte.

AFP
Korábban
A flakont komputeres tomográfiának (CT) vetették alá, amely kimutatta az illatszer üledékét. A továbbiakban az egyetem farmakológusai ennek vegyi elemzését tervezik elvégezni. "A munka várhatóan egy évet vesz igénybe, s eredményei alapján akár rekonstruálható lesz az illatszer 3500 évvel annak az asszonynak a halála után, akinek túlvilági ingóságai között rábukkantak az üvegcsére" - nyilatkozta Michael Höveler-Müller, a Bonni Egyetem Egyiptomi Múzeumának kurátora.
Mint mondta, Hatsepszut hatalomvágyó nő volt. Régensként uralkodott mostohafia, III. Thotmesz helyett, aki gyermekként örökölte meg Egyiptom trónját, az interregnum azonban 20 évig tartott, s ezalatt az idő alatt sikeresen tartotta távol a hatalomtól a fiatal fáraót. "Hatsepszut parfümje is a hatalom kifejezője volt. Úgy véljük, hogy tömjén, az istenek illatszere volt az egyik fő komponense" - emelte ki Höveler-Müller.
Közismert ugyanis, hogy Hatsepszut uralkodásának 8. évében kereskedelmi expedíciót indított Punt mesés birodalmába. Punt a Vörös-tenger partján helyezkedett el, feltehetőleg a mai Szomália, Dzsibuti vagy Eritrea területén. Az egyiptomiak ta-netjernek, azaz az isten országának is hívták, ahonnan mirhát és tömjént hoztak. Ezekre a vallási szertartásokhoz volt szükség, de a gyógyításban is alkalmazták. Hoztak aranyat, ezüstöt, fahéjat, gyantát, egzotikus állatokat, állatbőröket. "Az expedíció gyökerestől kiásott élő mirhafákat is hozott, amelyeket Hatsepszut utasítására halotti temploma mellett ültettek el" - tette hozzá Höveler-Müller.
Hatsepszut i.e. 1457-ben hunyt el, múmiájának vizsgálata alapján 45-60 éves korában. Túlsúlyos volt, s számos betegségben szenvedett, így diabétesz, rák, csontritkulás és ízületi gyulladás kínozta. Feltehetően biztonsági szempontok miatt helyezték Hatsepszut királynőt szoptatós dajkájának sírkamrájába. Földi maradványait 2007-ben azonosították DNS-elemzés és csontvizsgálat alapján.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

hadtörténet
- Új taktikával védekeztek a japánok Ivo Dzsimán, ami hatalmas vérfürdőt eredményezett
- Irreálisnak tartotta Hitler Pest megvédésére irányuló parancsát a leváltott német tábornok
- Minden korábbinál mélyebbre hatolt a török területekre Hunyadi János hosszú hadjárata
- Egy lengyel és egy magyar tisztnek köszönhette az Egyesült Államok ütőképes lovasságát
- Az el nem ismert zseni halála után már vereséget vereségre halmozott az osztrák haderő
- Kilenc fegyver, amellyel az ókori Egyiptom világverő hatalommá vált
- Szűcsinasból lett a Szovjetunió leghíresebb hadvezére a Sztálin által is irigyelt Zsukov marsall
- Lehetett-e esélye a középkori jobbágyoknak a lovagok elleni harcban?
- Hiába nem vesztett soha csatát Szuvorov, I. Pál cárnak nem tudott a kedvére tenni
- Egész Európában népszerű volt a középkorban a legendás Artúr király kultusza tegnap
- A gyertyák csonkig élnek – így élte meg Márai Sándor a 20. század viharait tegnap
- Nem működött a kivéreztetés taktikája Verdunnél tegnap
- A műkritikusokat is átverte az ecsetet ragadó csimpánz tegnap
- A fal túloldalán: a Roosevelt-ház erős asszonyai tegnap
- A legenda szerint férfiak kezében balszerencsét hoz a híres Koh-i-Noor gyémánt 2021.02.20.
- A középkor hálószobatitkaitól a másnaposság elleni tojásig – ezek voltak a hét legizgalmasabb cikkei 2021.02.20.
- Balszerencsés volt a szerelemben II. József, a „kalapos király” 2021.02.20.











