Betiltott dokumentumfilm az önmagát felgyújtó diákról
2009. január 12. 08:09 MTI
Jan 69 címmel Rómában levetítik azt a korábban betiltott, majd elveszettnek hitt dokumentumfilmet, ami 40 évvel ezelőtt készült Jan Palach-ról; a prágai diák 1969-ben gyújtotta fel magát a Vencel-téren. A fekete-fehér, 7 perc 49 másodperces alkotás Palach utolsó óráiról és temetéséről szól.
Korábban
A filmet január 16-án, a prágai diák önégetésének 40. évfordulóján vetítik az olasz fővárosban, a Kiállítások Palotájában egy szemle keretében, amelyet az 1969-es csehszlovák "cenzúrázott és eltűnt" filmeknek szentelnek. A szemle maga is része egy kiállításnak, amelynek címe: "Prága egyik tavasztól a másikig 1968-1969".
Jan Palach 21 éves filozófia hallgató 1969. január 16-án gyújtotta fel magát a prágai Vencel-téren, hogy így tiltakozzon a Varsói Szerződés csapatainak inváziója ellen és tettével felrázza a csehszlovák népet. Az öngyilkosság hasonló módját előzőleg a 60-as években számos vietnami buddhista szerzetes választotta a háború elleni tiltakozásul, és a róluk készült felvételek annak idején a világ valamennyi tv-híradójába bekerültek. A prágai diák egy egyetemista csoport tagja volt, amely sorshúzással választotta ki Jan Palach-ot. Mire segítségére siettek, testének nagy része már súlyosan megégett, agóniája 73 órán keresztül tartott. Hosszú ideig tudatánál volt, még értesülhetett arról, hogy tettének mekkora nemzetközi visszhangja lett. Január 19-én halt meg, temetése hat nappal később volt.
A filmet Stanislav Milota készítette, a producer Vlastimil Harnach és Jaromír Kallista volt. A képkockákon feltűnnek a Vencel-téren összegyűlt százezrek, látható a temetés, az egyetemi fiatalokból álló díszőrség, a virág- és koszorúerdő, a megrendült tömeg, Jan édesanyjának fájdalomtól meggyötört arca. A felvételek viszontagságos körülményeihez tartozik, hogy a cenzúra még ezekben az órákban is éberen figyelt, így a közelképek váltakoznak a Vencel-tér panoramikus felvételeivel, Leos Janácek zenéje pedig mintegy fokozza a történtek drámaiságát.
Az itáliai szemle kurátora elmondta, hogy a rendezőt és a producereket, akik a csehszlovák nemzeti filmstúdiók alkalmazottai voltak, a film készítéséért elbocsátották. A filmet sokáig elveszettnek hitték, így megsemmisíteni sem tudták. Csak 2002-ben került elő a cseh filmarchívumból, egy véletlen folytán.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap