A francia sanzonok ikonja
2008. november 23. 12:45 MTI
A franciák a párizsi Musée de la Musique-ben kiállítással ünneplik a nagy lázadó Serge Gainsbourg-t, a francia sanzon egyik ikonját.
Gainsbourg számos külföldi művészre volt hatással, ugyanakkor nőfaló hírében állt, meghódította Brigitte Bardot-t és Jane Birkint. Kényelmetlen művész volt, aki éppen Birkinnel közösen került szembe a cenzúrával 1969-ben a Je t'aime, moi non plus (Szeretlek, én sem...) című, több mint erotikus dallal, később viszont a francia veteránok akarták őt meglincselni, amikor a Marseillaise-t reggae-változatban adta elő, Aux armes et cetera...(Fegyverbe hát, satöbbi) címmel.
Egyszer a televízió egyenes adásában tett "tisztességtelen" ajánlatot Whitney Houstonnak, egy másik alkalommal viszont az adó elleni tiltakozásul elégetett egy 500 frankost, ami bűncselekménynek számított. Ugyanakkor nemzeti legenda is volt, 1991-ben bekövetkezett halálakor tízezrek kísérték koporsóját.
A kiállításon filmek, fotók, szövegek mutatják be négy különböző periódusát: Kék Korszak (1958-65), Bálványok (1968-69), Dekadencia (1969-79) és Ecce Homo (1979-91). Dalainak szövegeit olyan hírességek mondják-éneklik, mint Jane Birkin, az énekes-színésznő, illetve Charlotte Gainsbourg (Serge Gainsbourg és Birkin lánya), Vanessa Paradis és Catherine Deneuve.
A vitrinekben kéziratok, művészeti tárgyak, egy önarcképe, és a mitikus Repetto mokaszinok, amelyeket egész életében viselt, mindig zokni nélkül, láthatók. Az egyik terem falait 300 lemez borítói díszítik: a korongokon rögzített számokat ő írta vagy komponálta múzsáinak, Juliette Grecótól France Gallon át Francoise Hardy-ig. A lemezek meg is hallgathatók. A kiállítás 2009. március 1-ig lesz nyitva. Közben Serge Gainsbourg előtt tisztelgő koncertet ad a múzeumban a Blone Redhead, Jane Birkin, John Zorn és Sean Lennon is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.