Leállítanák a múlt vizsgálatát a spanyol ügyészek
2008. október 22. 08:54 BBC News
A Legfelső Bírósághoz fordultak a spanyol ügyészek, hogy leállítsák a Franco-rezsim áldozatai ügyében nemrég megkezdett vizsgálatot, mondván az egykori tettesek korábban már kollektív amnesztiát kaptak.
Korábban
Baltasar Garzón bíró vezetésével a múlt héten kezdődött meg a spanyol polgárháború alatt és után eltűnt több ezer ember ügyének vizsgálata. Garzón szerint az 1936 utáni 15 évben közel 114 ezer ember tűnt el, és a bíró előzetes vádiratában Francót és 34 vezető tábornokát nevezi meg a gyilkosságok elrendelőjeként.
Javier Zaragoza főügyész azonban nem ért egyet az eljárással: szerinte az 1977-es amnesztia egyszer és mindenkorra lezárta az ügyet. A Franco halála után két évvel elfogadott szabályozás abban segített az országnak, hogy a demokrácia bevezetését ne kövessék megtorlások, és megszűnjön a spanyolok megosztottsága.
Zaragoza emellett azt is gondolja, hogy vádiratban felsoroltak nem számítanak emberiesség elleni bűnténynek, ahogy azt Garzón állítja, és csupán „egyszerű” bűntettek, amelyeket a büntetőtörvénykönyv alapján kell megítélni. Egyébként pedig ennyi idő alatt minden hasonló bűn elévül – állítja Zaragoza.
A 18 tagú Legfelső Bíróság döntéséhez közel két hónapra van szükség, és ha le is állítanák Garzón tevékenységét, a bizottság legalább addig is vizsgálódhat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.