Megtalálták Caligula meggyilkolásának helyszínét
2008. október 18. 11:40 MTI
Olasz régészek megtalálták azt a földalatti folyosót, ahol Caligula császárt saját testőrei meggyilkolták i.sz. 41-ben.
Gaius Julius Caesar Augustus Germanicus (i.sz. 12-41), aki leginkább Caligulaként (Csizmácskaként) vált ismertté, volt a Római Birodalom harmadik császára Augustus és Tiberius után. Becenevét egyébként annak köszönhette, hogy gyerekkorában komplett légiós-felszereléssel ajándékozták meg, amelynek tartozéka volt a caliga, azaz a csizma. Meggyilkolását a szenátus tagjai tervelték ki, akik vissza akarták állítani a köztársaságot. A pretoriánusok azonban Caligula nagybátyját - Claudiust kiáltották ki császárrá, s ezáltal megmentették a monarchiát.
Maria Antonietta Tomei római régész szerint a folyosóra a Palatinus-dombon lévő császári palota alatt bukkantak. Az úgynevezett cryptoporticus teljes mértékben megfelel Suetonius római történetíró által a Császárok élete /Tizenkét életrajz című művében adott leírásnak. Suetonius szerint a pretoriánusok Cassius Chaerea testőrparancsnokkal az élen gyilkolták meg Caligulát.
Tomei professzor abszolút biztos abban, hogy a feltárt cryptoporticus az a bizonyos folyosó, ahol a császár meghalt. Annak ellenére, hogy a folyosón Claudius uralkodása idején dolgozó építők pecsétjei láthatók, a cryptoporticus már Caligula idején létezett, csupán később Claudius átépíttette. "Teljesen egyértelmű, hogy Claudius és nem Nero, ahogy általában hiszik, alakította ki a császári palota-együttest a Palatinus-dombon" - hangoztatta Tomei.
Suetonius, valamint Josephus Flavius szerint Caligula gyilkosai végeztek a császár feleségével, Caesoniával, valamint kislányukkal, Julia Drusillával is - a gyereknek szétzúzták a fejét a folyosó falán. Caligula holttestét elégették, hamvait pedig Augustus császár Tevere (Tiberis) partján lévő mauzóleumában helyezték el. Apjával, a népszerű és becsületes Germanicus tábornokkal ellentétben Caligula közmegvetés tárgyává vált kegyetlensége, kicsapongásai, beszámíthatatlansága és szexuális perverzitása okán.
A kutatók némelyike szerint Caligula gyilkolta vagy gyilkoltatta meg Tiberiust. Az ifjú császárra kezdetben kivetült apja népszerűsége, ám 37-ben, egy majdnem végzetessé vált betegség után viselkedése egyre kiszámíthatatlanabbá vált. Caligula megszabadult az összes vélt és valós vetélytársától, akiket száműzött, vagy meggyilkoltatott, vagyonukat pedig elkobozta. Caligula élő istennek nyilvánította magát. Suetonius szerint a császár vérfertőző viszonyt folytatott nővéreivel - Agrippinával, Drusillával és Julia Livillával, lovának, Incitatusnak pedig konzuli címet adományozott. Némely kutató azonban vitatja ezeket a történeteket, mondván, azok csupán Caligula ellenségeitől származnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap