Regény a homoszexuális, skizofrén és szerelmes Hitlerről
2008. október 10. 09:46 MTI
Adolf Hitler és fél-unokahúga, Geli Raubal feltételezett szerelmi kapcsolatáról jelentetett meg vakmerő regényt Uwe Bolius osztrák szerző.
A héten Münchenben bemutatott könyv Hitlert homoszexuálisnak, skizofrénnek és szerelmesnek rajzolja meg, és kiemeli rossz természetét, amelyet eddig nem tárgyaltak így. A Hitler belülről (Hitler von innen) című könyvet a náci vezér müncheni házában mutatták be, ahol 1931-ben a 23 éves Geli, rejtélyes körülmények között, Hitler pisztolyával a kezében halt meg.
Geli Raubal a náci vezér apjának, Alois Hitlernek egy korábbi házasságból származó lánya volt. A fiatal lány 17 évesen anyjával, Angela Hitlerrel együtt "Adolf bácsi" házába költözött, és Geli szobája az öngyilkossága után valóságos emlékhellyé vált. Hitler szobrot állíttatott unokahúgának, és a halála évfordulóján, minden évben órákra a szobájába zárkózott.
A házat Hitler magánhasználatra tartotta fenn egészen 1945-ig, amikor Berlinben öngyilkos lett. A modernista stílusú épületben, hogy ne válhassék a neonácik zarándokhelyévé, évek óta rendőrség működik. Bár ma számítógépek és rendőrségi dolgozószobák foglalják el a házat, ahol Geli végzett magával, a fapadló, a kémény és Hitler könyvespolcai még eredetiek.
Uwe Bolius kétszer járt a kilencszobás, 400 négyzetméteres házban, de látogatása előtt bizonyítania kellett, hogy nem neonáci jellegű művet ír. A mű feleleveníti a szoros érzelmi viszonyt Hitler és Geli Raubal között, aki a Führer mostohatestvérének nála 20 évvel fiatalabb lánya volt. Néhány történész szerint Geli volt Hitler nagy szerelme, bár ezt csak a hozzá legközelebb állóknak vallotta be.
1931. szeptember 18-án Hitler éppen egy megbeszélésen volt, amikor eljutott hozzá a hír, hogy Geli az ő pisztolyával, az ő házában vetett véget életének. A szerző védtelennek ábrázolja Hitlert, olyannak, aki érzéseit magába fojtja, és szinte őrültnek, aki a nála jóval fiatalabb nőnek csak a szexuális kegyeit kereste, a nőről pedig máig sem derült ki, vajon szeretője lett-e a vezérnek, vagy nem.
Bolius szerint Hitler kergette öngyilkosságba unokahúgát, mert az útjában állt világpusztító terveinek. A szerző, mert "nagyon félt" - ahogy elmondta -, a saját véleménye mellett történészek kommentárjaival fűszerezte a regényt, melynek megírása 30 évig tartott. A 68 éves író meg van győződve arról, hogy az "ő" Hitlere annak ellenére, hogy regényalak, nagyon is hasonlít az eredeti személyhez - mondta el a müncheni könyvbemutatón.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap