A 10 leghíresebb, be nem teljesedett jóslat
2008. október 9. 12:59 The List Universe
Korábban
Tudományos hókuszpókusz
5. A halálos gázokat hozó üstökös
A Halley-üstökös már többször látható volt, de halált még nem okozott. Mégis 1910. május 18-i visszatérése félelmet keltett az emberekben, mert a tudomány azt állította, hogy a csóvája mérges gázokat tartalmaz. Nem csak vallási félreértések okozhatnak tehát pánikot. Ez volt az első alkalom, hogy a tudomány ilyen komoly félelmet keltett.
Érdekes tény: Mark Twain 1835-ben született, amikor a Halley ismét a Föld közelébe került. Egyszer azt mondta, hogy az üstökössel fog elmenni. Furcsamód ez sikerült is: Mark Twain 1910 áprilisában halt meg.
4. Mágneses örvények pusztítanak
Albert Porta, tekintélyes meteorológus azt jósolta, hogy 1919. december 17-én hat bolygó együttállása olyan mágneses áramlatot kelt majd, amely kilyukasztja a Napot, hatalmas robbanásokat okoz, és végül elnyeli a Földet. A jóslat erőszakkitörésekhez és öngyilkosságokhoz vezetett. Albert elveszítette jó hírnevét, és egy lapnál a meteorológiai rovat írója lett.
3. Dagályt hozó Jupiter
A Jupiter-effektusról két csillagász, John Gribben és Stephen Plagemann, írt 1974-ben. Szerintük 1982. március 10-én a kilenc bolygó együttállása következtében hatalmas katasztrófák következnek be a Földön. Annak ellenére, hogy Gibben kiállt, és elmondta, hogy csak feltételezésről van szó, amelynek nem sok valóságtartalma van, sokan hittek abban, hogy bekövetkezik, és nem hagyták magukat eltántorítani ettől a hittől.
2. Űrhajó az üstökös csóvájában
A Hale-Bopp üstököst 18 hónapig lehetett látni szabad szemmel. Chuck Shramek, amatőr csillagász „felfedezett” valamit, ami az üstököst követte. Rögtön felhívta az egyik rádióadót, és közölte felfedezését, Ami egy csomó „világvége” elmélethez vezetett. Az interneten keresztül gyorsan terjedtek a hírek. A Menny kapuja szekta elhatározta, hogy 1997 márciusában tömeges öngyilkosságot követnek el. Azt hitték, hogy az üstököst kísérő tárgy egy űrhajó, amely azért jön, hogy elvigye őket.
Érdekes tény: A jól ismert gáz- és porcsóva mellett a Hale-Bopp egy halvány nátriumcsóvát is mutatott, amely csak megfelelő szűrőkkel ellátott érzékeny műszerekkel volt látható. A nátriumkibocsátást már megfigyelték korábbi üstökösöknél, de nem alkottak csóvát, ezért hihették ezt egyesek űrhajónak.
1. Az Y2k
Nostradamus, minden idők legismertebb jósa 1999. júliusára tette az Armageddon időpontját. A „Terror nagy királya” az égből fog alászállni. Amikor ez nem következett be, a vészmadarak azt kezdték terjeszteni, hogy a radioaktív hulladékkal megrakott Cassini űrszonda neki fog ütközni a Földnek, amely beteljesíti a Jelenések könyve 11. kijelentését: „csillagnak neve pedig üröm: azért a folyóvizek harmadrésze ürömmé változik; és sok ember meghal a vizektől, mivel keserűkké lesznek.” Emellett természetesen mindannyian emlékszünk a 2000 előtti évekre, amikor azt jósolták, hogy az Y2K programhiba fog világméretű katasztrófát okozni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05