Franciák a marslakók nyomában
2008. szeptember 29. 16:05 MTI
Franciaországban 1969 óta működik egy intézmény, a Geipan, amely az úgynevezett ufójelenségekkel foglalkozik. Vezetője Jacques Patenet, tekintélyes szakember, aki a védelmi minisztériummal és a csendőrséggel szoros együttműködésben gyűjti az emberek tanúságait, feltételezéseit.
Az idők folyamán több mint 1600 jegyzőkönyv gyűlt össze náluk a hozzájuk tartozó nyomozati anyagokkal együtt. A jelzések száma többé-kevésbé azonos szinten mozog, de vannak kiugró időszakok. Ilyen volt például az 1980-as, az 1993-as év és most, 2008 első hat hónapja, amikor kétszer annyi bejelentés történt, mint tavaly egész évben.
Ennek viszont az a magyarázata, hogy az év elején a Geipan feltette egész archívumát az internetre és ez, úgy látszik, megindította az emberek fantáziáját. Az érdeklődés olyan nagy, hogy a honlap túlterheltség miatt gyakran elérhetetlen - írta a La Repubblica című olasz lap.
A Geipan központja Toulouse-ban van. Ideérkezik minden: bejelentések, fotók, rajzok, videók. Körülbelül egyharmaduk értékelhetetlen, ezeket kiszűrik, a többiről véleményt alkotnak a szakemberek, asztronómusok, fizikusok, űrmérnökök. A jelzések fele megmagyarázható természetes jelenséggel, északi fénnyel, villámmal, tűzijátékkal, meteoritokkal, repülőgépdarabokkal, csak egy tucatnyi marad, amely ellenáll minden logikának.
Vannak nyomozások, amelyek sokáig elhúzódnak. 1995-ben két francia földműves látta, ahogy földjükre zuhant egy izzó fémhenger. A NASA szerint ez egy orosz műhold darabja volt, de később a kutatók felfedezték rajta a náci Harmadik Birodalom jelét, és csak 2000-ben derült ki, hogy egy második világháborús lövedék darabja volt.
"A lényeg, hogy az emberek tanúskodjanak, beszéljék ki félelmeiket. Semmi ideológia, csak aprólékos nyomozómunka. Így lehet megelőzni a lehetséges kollektív fóbiákat. Nem hiszek a földöntúli életben, de azt hiszem, helyes, ha nem hagyjuk meg ezt a jelenséget a szektáknak és a sarlatánoknak" - mondta Patenet.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- 10 érdekesség Budapest ostromáról 09:56
- Birodalom-szerte egyedi építészeti megoldás volt a Váralagút elkészítése 08:20
- Kétszer lőtték le egy nap alatt a Luftwaffe ászpilótáját, Adolf Gallandot tegnap
- Veretlenül vonult vissza a magyar atlétika első női olimpiai bajnoka Csák Ibolya tegnap
- „…nehezebb teher, mint amilyet képes elviselni!” – Így küzdöttek meg a gyásszal a koraújkori szülők tegnap
- „Rólunk, de nélkülünk” - Két évszázad háborúskodását zárta le a karlócai béke tegnap
- Mozart utolsó útja tegnap
- Hét híres eb a történelemből tegnap