Tovább vitáznak a torinói lepel korán
2008. augusztus 26. 09:06
A torinói lepel egyik vezető szakértője előbb-utóbb újabb radiokarbon kormeghatározást végezhet majd a két évtizeddel ezelőtt hamisítványnak nyilvánított szövetdarabon.
Korábban
Az 1988-ban elvégezett tesztekből az derült ki, hogy a sokáig Jézus halotti leplének tartott vászon valójában 1260 és 1390 között készülhetett, így semmiképp nem használhatták azt egy 2000 évvel ezelőtti temetkezéskor. Ezt erősítette meg a katolikus egyház is, mely akkor azt nyilatkozta, hogy a vászon nem számít autentikusnak.
Az Oxfordi Radiokarbon Vizsgálati Egység vezetője, Christopher Ramsey szerint sok bizonyíték mutat arra, hogy a lepel régebbi, mint amit 1988-ban kiderítettek, és ezért további vizsgálatokra van szükség.
A szakrális tárggyal kapcsolatban azonban még ma is igen erős a szkepticizmus: augusztus elején az Ohiói Állami Egyetemen tartott konferencián ismertették a Los Alamos Nemzeti Laboratóriumban végzett tesztek eredményeit, amelyek alapján szintén az derült ki, hogy a vászon a középkorban készülhetett.
A torinói Keresztelő Szent János székesegyházban a leplet felügyelő biztosság szóvivője, Giuseppe Ghiberti szerint azonban mindezzel még várni kell: a lepel publikus tesztje csak annak 2010-es kiállítás után következhet majd. Az persze szerencse, hogy mivel a tárgyat a Vatikán nem ismeri el hitelesnek, ezért az ő engedélyüket nem kell kikérni az ügyben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap