Képek egy ókori hajóroncs feltárásáról
2008. június 10. 09:16
Búvárrégészek hozzáláttak egy 2350 éves hajóroncs feltárásához, amely egykoron vörösbort szállíthatott az Égei-tengeri Híosz szigetéről, mielőtt elsüllyedt volna Ciprus déli partjai mellett.
Korábban
A hajóroncs két és fél kilométernyire a sziget déli partjától, a tengerfenéken nyugszik 45 méter mélységben. A hajó gyomrában talált 500 terrakotta amforából a múlt hónapban már néhányat a felszínre hoztak tanulmányozásra, most újabb agyagkorsókat emeltek ki.
A hullámsírban fekvő híoszi amforák mellett, a Égei-tenger északi szigeteiről származó agyagkorsók is vannak a feltárandó rakományban - közölte a régészeti intézet illetékese.
Sztella Demesztika, a Ciprusi Egyetem víz alatti régészettel foglalkozó vendégprofesszora szerint az i.e. 4. századból, az úgynevezett késő klasszikus korból nagyon kevés hajó maradt fenn ilyen jó állapotban. "A hajóroncs nagyon ígéretesnek tűnik, kutatása a Földközi-tenger keleti partvidékének tengerhajózásáról és gazdaságtörténetéről árulhat el sok mindent" - mondta a tudós.
Demesztika szerint a hajóroncs már azért is egyedülálló, mert kis mélységben van, ahol a búvárok könnyedén elérhetik. A felfedezés információval szolgálhat a ciprusi városállamok utolsó korszakában a sziget által betöltött szerepről a tengeri kereskedelemben. A feltárást a Ciprusi Egyetem Régészeti Intézete felügyeli, s a Thétisz Alapítvány, a vízalatti kulturális örökség védelmére alakult magánintézet finanszírozza.
A jelek szerint a roncs a nevezetes Kyrenia kortársa: a 15 méter hosszú kereskedelmi hajóra görög ciprióta búvár bukkant véletlenül a sziget északi partján több mint negyven évvel ezelőtt.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap