Augusztusban lehet a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapja
2008. június 5. 11:31
Európa Emlékezete Intézet létrehozását javasolták az Európa lelkiismerete és a kommunizmus elnevezésű kedden véget ért prágai nemzetközi konferencia résztvevői.
Korábban
Az új tudományos intézet alapvetően a kontinens náci és kommunista múltját vizsgálná a legkülönbözőbb összefüggésekben, a kelet-európai volt szocialista országokban létrejött nemzeti intézetek mintájára - közölte Pavel Zácek, a csehországi szakintézet igazgatója.
Európa rendkívüli felelősséget visel a nácizmusért és a kommunizmusért, azért a két totalitárius rendszerért, amelyek ezen a földrészen születtek - jelentette ki hétfőn Václav Havel volt cseh államfő, amikor megnyitotta a kétnapos nemzetközi konferenciát. A világszerte ismert jogvédő szerint Európának ugyanakkor kiemelt felelőssége van az emberi szabadságjogok védelme terén is.
Havel úgy vélte, hogy a náci és a kommunista rendszer között sok a hasonlóság. A számos eltérő vonás ellenére alapvető fontosságú, hogy `a két rendszer hasonlít egymáshoz, s mindkettő bűnös`. Havel szerint a kommunista rendszernek több áldozata volt, mint a náci rezsimnek.
A konferencia résztvevői ugyanakkor javasolták, hogy augusztus 23-át - azt a napot, amelyen a hitleri Németország, illetve a sztálini Szovjetunió külügyminisztere, Ribbentrop és Molotov 1939-ben aláírta a két ország szerződését - nyilvánítsák a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává. A szerződés titkos záradéka egyebek között Lengyelországra nézve tragikus következményekkel járt.
Javaslataikat a résztvevők megküldik az Európai Unió brüsszeli központjának és az egyes tagállamok kormányainak is. Cseh és a szlovák történészek és politikusok mellett a konferencián német, angol, amerikai, lengyel történészek, valamint litván, lett, fehéroroszországi, burmai, kínai és kubai emberi jogi aktivisták, illetve emigránsok is előadásokat tartottak.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap