A magyar egyháztörténetre vonatkozó források a bécsi levéltárakban
2006. március 21. 18:20 Fazekas István
Magyar hagyatékok a bécsi levéltárakban
Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, amely a főkegyúri jog és a Bécsben található forrásanyag összefüggéseit boncolgatta, nemcsak a püspök kinevezése, hanem a püspök halála is uralkodói beavatkozást vont maga után. A főpapok végrendelkezési joga sokáig szabályozatlan volt, és még az 1625-ös II. Ferdinánd-i rendelkezés után is sokszor került sor a hagyaték lefoglalását végző Kamara és az egyházi testületek, ill. a rokonság között összetűzésre. A magyar főpapok hagyatékaira vonatkozó összeírások, a hagyatéki eljárás iratai, esetenként a főpapok végrendeletei jelentős számban maradtak fent az Udvari Kamara levéltárában (Hofkammerarchiv). Jóllehet a Magyar Kamara formailag mindvégig független volt az Udvari Kamarától, a valóságban alig akadt olyan fontosabb ügy, amelyben ne keletkezett volna felirat az Udvari Kamarához. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az Udvari Kamara minden fontosabb ügyben kikérte a Magyar Kamara véleményét, és az esetek többségében a véleményt elfogadva készítette el a maga döntéstervezetét, ill. előterjesztését. Ennek ismeretében érthető, hogy a Magyar Kamara emberei által készített hagyatéki összeírások egyes esetekben miért az Udvari Kamara levéltárában maradtak meg.
A Hofkammerarchiv számos állaga őriz magyar vonatkozású anyagokat, közülük a Hoffinanz-Ungarn tekinthető a XVI-XVIII. századi Udvari Kamara központi magyar fondjának. Itt találhatók több magyar püspök hagyatéki eljárásának iratai is, pl. Várday Pál ingóságainak összeírása (1549), Telegdi Miklós könyvjegyzéke (1586), Radéczy István (1586), Heresinczy Péter hagyatéka (1590), vagy éppen az élete végén sok hányattatásnak kitett Szuhay István hagyatéka (1605-1608). A gazdag XVI. századi anyag után jóval kevesebb XVII. századi és még kevesebb, érdemi XVIII. századi ügy bukkan fel. Az esetek többségében ekkor már csak adalékok találhatók itt a Magyarországon lezajlott hagyatéki eljáráshoz. Az igen terjedelmes, több mint 900 igencsak vaskos csomót őrző, kronológiai rendbe állított Hoffinanz-Ungarn állag az Udvari Kamara eredeti jegyzőkönyvei és indexei segítségével kutatható, amelyek egyformán használhatók a Hoffinanz-Österreich, Hoffinanz-Ungarn, Hoffinanz-Böhmen sorozathoz.
A magyar alsorozat, az említett Hoffinanz-Ungarn használatát egy külön jegyzék kívánja megkönnyíteni, amelynek készítését 1980-ban még delegátusként Gecsényi Lajos kezdte meg, és amely most 2005-ben a 120. raktári egységnél, 1620-nál tart. Az 1580-1620 közötti időszak már elektronikus formában is elérhető.
A Hoffinanz-Ungarn állag, ill. a Kamara előbb emlegetett eredeti jegyzőkönyvei, amelyek egy beérkező (Expedit ! nem tévedés) és egy kimenő (Registratur) sorozatra tagolódnak, nemcsak a püspöki hagyatékokra, hanem az elárvult egyházmegye birtokok igazgatására is számos adalékot szolgáltatnak. Különösen az esztergomi egyházmegye birtokai bukkannak fel sűrűn a forrásokban 1573-1596 között. Az erre vonatkozó forrásanyag kiaknázása azonban ismét csak a budapesti és esztergomi forrásokkal együtt tanácsos.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.