18 kiváló állapotban megmaradt, hátborzongató holttest a történelemből
2018. július 27. 11:58 Múlt-kor
Korábban
John Torrington (1825-1846), Kanada
A 21 éves John Torrington a balsorsú Franklin-expedíció kazánfűtője volt az HMS Terroron. A brit haditengerészet expedíciója az északnyugati átjárót kereste, azonban útnak indulását követően nem hallottak többé felőle. Az expedíció nyomait keresők elsőként az észak-kanadai Beechey-szigeten találtak 1850-ben három sírt, amelyben a hajók legénységének tagjai nyugodtak, köztük Torrington. A jelek szerint körülbelül hét hónappal az expedíció indulása után haltak meg. 1980-ban tudósok exhumálták Torringtont, hogy fényt derítsenek halála okára.
A koporsó felnyitásakor igencsak meglepődtek a kutatók: John Torrington nézett vissza rájuk, szó szerint – a 150 éve halott férfi egy jégtömbbe volt fagyva, amely tökéletes állapotban megőrizte, egyedül ajkai és szemhéjai zsugorodtak össze. Ugyanazokban a ruhákban feküdt, amelyekben eltemették, kezei és lábai össze voltak kötözve, hogy könnyebb legyen a koporsóba helyezni. Torrington orra a rá terített sötétkék pokróc miatt sötét színűvé vált az idők során, az álla körüli pettyes kendő eredeti funkciója pedig a száj zárva tartása volt a hullamerevség beálltáig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Bár tudomására jutott, nem tett jelentést a Hitler ellen készülő merényletről Erwin Rommel 19:05
- Kesztyűje buktatta le, ezért került fogságba a hazaútja során az álruhás Oroszlánszívű Richárd 18:05
- Új állandó kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban 16:20
- Szerencsés véletlen következtében nyerte meg Hódító Vilmos a hastingsi csatát 16:05
- Már statisztaként is megdobogtatta a női szíveket Roger Moore 14:20
- A felújított nyírbátori múzeum betekintést ad a Báthori család életébe 12:20
- Megnyílt a Magyarság Háza Szórványmagyarság című fotókiállítása 11:20
- A háborúban és a politikában is sikert sikerre halmozott Dwight Eisenhower 08:20