18 kiváló állapotban megmaradt, hátborzongató holttest a történelemből
2018. július 27. 11:58 Múlt-kor
Korábban
Eva „Evita” Perón (1919-1952), Argentína
Amikor 1952-ben meghalt rákban, Eva Perón volt Argentína legimádottabb nője, akit a nép hősének tekintettek. Vélhetően férje, az akkori elnök Juan Perón döntése volt, hogy bebalzsamoztatja a holttestet. A műveletre egy bizonyos Dr. Pedro Arát kérték fel, aki „a halál művészetének” nevezte saját, titokzatos eljárását. Evita vérét és testének víztartalmát glicerinnel helyettesítette, amely megőrizte a belső szerveket – beleértve az agyat is.
Eva Perón holttestét Leninéhez hasonlóan ki tervezték állítani egy nagyszabású emlékműben, Juan Perónt azonban 1955-ben egy katonai puccs keretében megbuktatták, és felesége holttestének nyoma veszett. 1971-ben arra derült fény, hogy a holttestet Olaszországban, egy milánói temetőben „Maria Maggi” néven eltemették. Ezután az immár harmadik feleségével Spanyolországban élő Perónhoz került, aki az étkezőszobában tartotta első felesége bebalzsamozott maradványait. 1973-ban Perón visszatért Argentínába, ahol ismét elnök lett, 1974-ben azonban meghalt. Ezután Evita holttestét családja temetkezési helyén, a La Recoleta temetőben lévő Duarte-kriptában helyezték örök nyugalomra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap