17 múmiára bukkantak Egyiptomban egy ókori nekropolisz mélyén
2017. május 15. 10:33 MTI
Új nekropoliszt fedeztek fel a Nílus parti Minja város, el-Minja tartomány székhelye közelében, a temetkezési hely legalább 17 múmiát rejtett – jelentette be szombaton az egyiptomi régészeti miniszter. A hatalmas nekropoliszból a sírokon és a temetkezési épületen kívül több ezer íbisz, pávián és más állatok múmiái is előkerültek.
Korábban
A felfedezést a nyugati sivatag szélén, Tuna al-Gabal falu kiterjedt ásatási területén tette egy egyiptomi régészeti misszió. „A múmiákat nagy gonddal készítették elő, ami arra utal, hogy hivatalnokok és papok nyughelyéül szolgált a nekropolisz” – közölte a Khaled al-Anani miniszter a Kairótól mintegy 220 kilométerre délre lévő ásatáson.
Feltártak hat szarkofágot, két agyagkoporsót, két démotikus írást tartalmazó papiruszt és több edényt is. A talaj alatt nyolc méterrel fekvő nekropolisz az ókori Egyiptom történetének Késői korára (Kr.e 1085-332), valamint a görög-római időszakra nyúlik vissza.
A miniszter szerint sokkal több lelet várhat még feltárásra, hiszen egyelőre a munkálatok elején tartanak.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Múlt-kor magazin 2014/tavasz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/594.jpg)
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap