1500 éves viking nyílhegy került elő az olvadásnak indult norvég gleccserből
2020. március 12. 09:54 Múlt-kor
A Norvégia déli részén található Jotunheimen-hegység éghajlatváltozás következtében olvadásnak induló gleccsereit tanulmányozta egy kutatócsapat, amikor sok egyéb érdekes tárgyi lelet mellett egy másfél ezer éves viking nyílhegyre bukkantak.
Korábban
A Skandináv-hegységrendszer részének számító Jotunheimen népszerű célpont a kirándulók és a hegymászók körében. Norvégia legmagasabb hegycsúcsai közül közel 250 itt található. A helyszín gleccserolvadásait tanulmányozta az elmúlt hetekben, hónapokban egy csapat, amely több mint kétezer régészeti leletet is összegyűjtött a környékről. A legérdekesebb egy 1500 éves, a „skandináv vaskor” idejére datálható viking nyílhegy volt.
A 17 centiméter hosszúságú, 30 grammos lelet igen jól megőrződött a jég fogságában, 1800-1900 méterrel a tengerszint felett, ám a már a Jotunheimenben is tetten érhető éghajlatváltozás következtében most „kiszabadult” fagyos ketrecéből.
A szakembergárda egyik régésze, Shoshi Parks elmondta, hogy Közép-Norvégia ezen vidékén három nemzeti park is található, ám a Jotunheimen vidéke vitathatatlanul a leglátványosabb, Észak-Európa két legmagasabb pontja, a több mint 2400 méter magas Galdhøpiggen és a Glittertind is itt van.
Az elmúlt években a norvég gleccserek olvadása drámai módon felgyorsult, amiért a szakértők szerint egyértelműen a melegebb hőmérséklet tehető felelőssé. Habár az éghajlatváltozás azt is jelenti, hogy a régészeknek könnyebb hozzáférniük a fagyos múlt emlékeihez, azzal is fenyeget e helyzet, hogy ezen leletek megsemmisülnek, ha nem kerülnek időben felfedezésre és szakértő kezekbe.
„Igen gyors olvadást tapasztaltunk a működési területünkön. Az emberi történelem apró darabkái fordított időrendben olvadnak ki” – magyarázta a CNN-nek Lars Pilø, aki szintén a kutatócsapat tagja. A szakemberek többek között találtak már vadászszerszámokat, ruhaanyagokat, bőrt, egyéb textilt és agancsokat, de egy, a viking korból származó hótalpat is, amelyet a lovak számára készítettek. A több mint kétezer tárgy közül a legrégebbi hatezer év körüli volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap