11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie
2024. december 3. 20:20 Múlt-kor
Miss Marple és Hercule Poirot megálmodója 1926 decemberében 11 napra eltűnt. Egész Anglia őt kereste, ám ő maga sem emlékezett arra, hogy mit tett, és mit keresett a hűtlen férje szeretőjének nevén egy távoli szállóban, ahol végül rábukkantak. A rejtély máig nincs megoldva.
Agatha Christie 1926-ban, rejtélyes eltűnésének évében
Korábban
Agatha Christie 1926. december 3-án este fél 10-kor – miután szóváltásba keveredett hűtlen férjével – felállt a karosszékéből, felment az emeletre, puszit nyomott alvó lánya, a hét éves Rosalind arcára, majd ismét lelépcsőzött a földszintre, ahol kilépett stylesi otthona ajtajából. Beült Morris Cowley márkájú kocsijába, és elhajtott az éjszakába. A következő napokban senki sem tudta, hol van.
Autóját később üresen találták a Guildfordhoz közeli Newlands Cornernél, az írónőnek pedig sehol sem lelték nyomát. Az eset a következő két hét során hatalmas publicitást kapott Angliában, hiszen az eltűnés körülményei pont olyanok voltak, mintha az írónő egyik regénye elevenedett volna meg.
Ráadásul Christie ekkor már igen népszerű író volt, és egy ismert ember eltűnése már akkoriban is igen nagy port kavart. Több mint ezer rendőrt vontak be a kutatásba, amelyben több száz civil (egyes források szerint akár 15 ezer) is segédkezett. Ez volt az első alkalom, hogy repülőgépeket is bevontak a keresésbe.
Egy forrásnál lelte halálát?
Maga William Joynson-Hicks belügyminiszter sürgette meg a rendőrséget, hogy vessenek be mindent, amit csak lehet, és találják meg az írónőt. Az ügy még a The New York Times címoldalára is kikerült. Mivel a Scotland Yard teljesen tanácstalan volt, az ügy megoldásába a bűn szakavatott ismerőit, Christie híres kollégáit is bevonták.
Sherlock Holmes szülőatyja, Sir Arthur Conan Doyle az ügyet természetfelettinek titulálta, és egy médiumhoz fordult (aki egy kesztyű alapján akarta megtalálni a celebet), míg Dorothy L. Sayers az eltűnés helyszínén vizsgálódott, amit később aztán egyik regényében fel is használt.
Nem tartott sokáig, hogy a rendőrség megtalálja az írónő kocsiját, amely Guildford közelében, a Newlands Corner egyik meredek lejtőjén állt elhagyatottan. Christie-nek azonban nyoma sem volt, és arra sem találtak bizonyítékot a rendőrök, hogy bármilyen balesetet szenvedett volna.
Egyes források szerint akár 15 ezer ember is az írónő keresésére indulhatott
Mivel a nyomozók nem jutottak előbbre az első napokban, özönleni kezdtek a spekulációk a rejtélyes esettel kapcsolatosan. Az amatőr detektívek hamarosan a legkülönfélébb elméletekkel rukkoltak elő: egyesek szerint Agatha egy közeli forrásban lelte halálát (ahol korábban állítólag két kisgyermek is megfulladt), ám holttestét nem találták meg, míg mások szerint öngyilkos lett. Ám ez sem volt túl életszerű, például a hatodik regénye, a nemrégiben kiadott Az Ackroyd-gyilkosság elég jól fogyott, bár a családi gondok valóban megnehezítették életét.
Volt olyan elmélet, amely szerint az incidens csupán ügyes PR-fogás, hogy így népszerűsítsék a könyvet. Egy különleges és elég valóságosnak tűnő hipotézis szerint az eltűnést férje, az első világháborúban pilótaként szolgáló Archie Christie (akiről köztudott volt, hogy szeretőt tart) rendezte meg, aki valójában megölette feleségét.
Újabb kérdések válasz nélkül
Az írónőt 11 nappal később egy bendzsó-játékos ismerte fel egy harrogate-i fürdő szállodájában, ahová férje szeretőjének vezetéknevén, Teresa Neele-ként jelentkezett be. Hiába találták meg, csak egyre több kérdés merült fel az üggyel kapcsolatban.
A rögtön odasiető férjét nem ismerte fel, saját magáról sem tudta, kicsoda. (Ám a férfit megvárakoztatta, mert előbb valamiért át kellett öltöznie estélyi ruhába.) Ezen fordulatot is többféleképp magyarázták. Egyesek szerint Christie autóbalesetet szenvedett, és ezért nem emlékezett semmire.
Agatha Christie 1946-ban
Mások úgy vélték, az írónő az egészet tudatosan tervelte ki, és játszotta el, míg az orvosok (és életrajzírója, Andrew Norman) szerint az írónő egy fugaállapotnak is nevezett pszichogén amnéziába esett, amelyet valamilyen trauma vagy komoly depresszió okozhatott.
Eszerint a krimi koronázatlan királynője a 11 nap alatt olyan transzszerű állapotban volt, amikor nem tudott magáról. A titokzatos eset részleteire azóta sem derült fény. Agatha Christie hamarosan felépült, és újra felvette az írói tollat, ám soha többé nem beszélt az 1926. december 3–14-e közötti napokról. Többé nem tűrte férje kicsapongásait, elvált tőle, majd később hozzáment Sir Max Mallowan régészhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Már az ókor óta végeznek sikeres koponyaműtéteket
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap