11 mitológiai lény, amely az emberiség legelemibb félelmeit testesíti meg
2018. szeptember 12. 08:22 Múlt-kor
Korábban
A minótaurosz
A minótaurosz legendája 14 athéni gyermek feláldozásával kezdődik. Egy Kréta szigetén lévő labirintusba küldik őket, ahol napokig bolyonganak a sötét kőfolyosókon, és kiismerhetetlen útvonalakon tapogatóznak végig. Tudják, hogy minden egyes lépéssel közelebb és közelebb kerülnek a minótauroszhoz.
A mítosz szerint Athén népe sorshúzással döntötte el, kit áldoznak fel a labirintusban. Kréta királya azért követelte az áldozatot Athéntól, mert athéniak ölték meg a fiát, és ezek a fiúk és lányok kellett, hogy megfizessék ennek árát. Bármennyire is voltak óvatosak, a minótaurosz mindegyikőjüket megtalálta. Egy pillanatra meglátták szörnyű arcát a labirintus sötétségében, azonban mielőtt akár csak kiáltani is tudtak volna, erős markai elkapták és széttépték őket, majd a szörny nyersen felfalta őket.
A történet szerint a minótaurosz a krétai királyné és egy varázserejű bika istenkáromló egybekelésének eredménye volt. A lény valódi neve Aszterión volt, azonban sosem volt normális életre lehetősége: Kréta királya, Minósz szégyellte felesége tettét, és félt a lényben lakozó vad dühtől, így megépíttette a labirintust, ahová bezáratta. Kizárólag a neki feláldozott emberekkel táplálkozott.
A mitológiai minótaurosznak többek szerint van valós alapja. Plutarkhosz írásaiban a valódi történelem ad magyarázatot a különös történetre: szerinte Minósz király minden évben ünnepséget tartott elhunyt fia, Androgeosz emlékére, és az itt tartott játékok győzteseinek athéni gyermekeket ajánlott fel jutalmul. A győztes egy alkalommal egy Taurosz nevű kegyetlen hadvezér volt, aki kegyetlenkedett a jutalmul kapott gyermekekkel. Bánásmódja oly brutális volt, hogy idővel a történet megváltozott, és ember helyett valódi szörnyeteg vált belőle.
A mítosszal szemben e valódi esetnél vélhetően nem bukkant fel soha Thészeusz, hogy legyőzze a szörnyeteget – csak a szörnyeteg szerepel benne, emberi testben, aki válogatott gonoszságokat művel áldozataival.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap