Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
2019. május 14. 14:35 Csernus Szilveszter
Korábban
Magyar-magyar lakosságcsere?
Az egyezmény aláírását követően 1946. március 4-én alakult meg a feladatukra utalóan frappánsan „CSÁB”-nak rövidített Csehszlovák Áttelepítési Bizottság. A budapesti központú szervezetnek 750 munkatársa volt, agitációját szorgalmasan végezte szerte az országban ott, ahol szlovákok éltek: Békés vármegyében, Észak-Magyarországon, Nyíregyházán és a fővárosban. A propaganda három hónapja alatt szlovák lapot adtak ki hetente háromszor, félmillió röplapot osztottak ki, és több száz előadást és népgyűlést szerveztek, valamint kaptak minden nap fél óra műsoridőt a rádióban.
Míg a hazai szlovákok kétharmada élt Békés vármegye „tót vidékén”, addig a jelentkezők mindössze egyharmada került ki onnan. Az agitátorokat legtöbb helyen közönnyel fogadták. Az igazi meggyőző erő gazdasági természetű volt: Dél-Szlovákiát tejjel-mézzel folyó Kánaánnak írták le. Az elűzésre kiszemelt szlovákiai magyarok ingatlanjai jelentette a vonzó-, míg a történelem addigi legnagyobb inflációjához közeledő magyar gazdaság a taszító erőt.
A módosabb békési tót gazdákat így sem sikerült helyükről kimozdítani, de ezrével voltak olyan jelentkezők, akik magyar anyanyelvük mellett csak származásuk szerint voltak szlovákok - sokan közülük magyar nyelvű iskolákat követeltek Szlovákiában a csehszlovák politikusok nagy kiábrándultáságra. De találunk a jelentkezettek között elszegényedett városi magyarokat, illetve németeket is, akik egy szót sem beszéltek szlovákul vagy csehül. Ők sorsuk jobbra fodulását várták a lakhelyváltástól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.