Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
2019. május 14. 14:35 Csernus Szilveszter
Korábban
Magyar-magyar lakosságcsere?
Az egyezmény aláírását követően 1946. március 4-én alakult meg a feladatukra utalóan frappánsan „CSÁB”-nak rövidített Csehszlovák Áttelepítési Bizottság. A budapesti központú szervezetnek 750 munkatársa volt, agitációját szorgalmasan végezte szerte az országban ott, ahol szlovákok éltek: Békés vármegyében, Észak-Magyarországon, Nyíregyházán és a fővárosban. A propaganda három hónapja alatt szlovák lapot adtak ki hetente háromszor, félmillió röplapot osztottak ki, és több száz előadást és népgyűlést szerveztek, valamint kaptak minden nap fél óra műsoridőt a rádióban.
Míg a hazai szlovákok kétharmada élt Békés vármegye „tót vidékén”, addig a jelentkezők mindössze egyharmada került ki onnan. Az agitátorokat legtöbb helyen közönnyel fogadták. Az igazi meggyőző erő gazdasági természetű volt: Dél-Szlovákiát tejjel-mézzel folyó Kánaánnak írták le. Az elűzésre kiszemelt szlovákiai magyarok ingatlanjai jelentette a vonzó-, míg a történelem addigi legnagyobb inflációjához közeledő magyar gazdaság a taszító erőt.
A módosabb békési tót gazdákat így sem sikerült helyükről kimozdítani, de ezrével voltak olyan jelentkezők, akik magyar anyanyelvük mellett csak származásuk szerint voltak szlovákok - sokan közülük magyar nyelvű iskolákat követeltek Szlovákiában a csehszlovák politikusok nagy kiábrándultáságra. De találunk a jelentkezettek között elszegényedett városi magyarokat, illetve németeket is, akik egy szót sem beszéltek szlovákul vagy csehül. Ők sorsuk jobbra fodulását várták a lakhelyváltástól.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


nőtörténet
- A mindennapi apróságokat emelte kozmikus távlatba Károlyi Amy költészete
- Szentektől kapott látomásai vezették Jeanne d'Arcot, az orléans-i szüzet
- Hat házasság, megannyi film és találmány: Hedy Lamarr különös élete
- Megőrjítette erotikus táncával a férfiakat Josephine Baker, a Bronz Vénusz
- Megjárta a háborút, elkapta a spanyolnáthát, és hűtlenségével is lebukott 1918-ban Franklin Roosevelt
- Zilahy Ágnes és egyetemista kosztosai
- Emberi nagyságáról tett tanúbizonyságot Andrássy Ilona grófnő a háború poklában
- Átformálta Washington társasági életét a valaha volt legfiatalabb first lady, Jackie Kennedy
- Újabb kínos válás helyett kivégeztette második feleségét VIII. Henrik
- Fabergé is megörökítette egy tojásán a birodalmat átszelő transzszibériai vasutat tegnap
- 10 tény Kolumbusz Kristófról tegnap
- Budapesten találkoznak Európa zenei szaktekintélyei júniusban tegnap
- Különleges kisfilmekkel mutatja be a magyar nemzeti hősöket a Nemzeti Örökség Intézete tegnap
- Már az ókori görögök is felemás véleménnyel voltak a rongyrázásról tegnap
- Kitört a western világából az esetlenül induló Clint Eastwood tegnap
- Haláltánc: Reigl Judit utolsó műveit mutatja be a Szépművészeti Múzeum tegnap
- Mindkét oldal vereségként könyvelte el a jütlandi tengeri ütközetet tegnap