Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja
2024. május 8. 11:20 MTI
Az igazgató elmondta, hogy május 19-én, pünkösd vasárnapján a Mária evangéliuma rockoperával indul a szezon, amely új szereposztással lesz látható.
Nadine Sierra és Francesco Demuro előadása 2023. július 29-én (Facebook / Margitszigeti Színház)
Korábban
Magyar és világsztárok, bemutatók, valamint exkluzív produkciók kínálatával készül a Margitszigeti Szabadtéri Színház a 2024-es szezonra, amely május 19-től szeptemberig várja a közönséget.
„Az előző évek jógyakorlata szerint a kőszínház és koncerttermek zárása előtt már megnyitjuk nyári színházi szezonunkat. Mintegy 100 eseménnyel készülünk, amelyek közt lesznek nagyszínházi előadások, tematikus napok, ünnepek, gyereknap, dzsessz- és borfesztivál, karibi napok, szombat és vasárnap délelőtt pedig gyerekelőadások és kiállítások a műemléki Víztorony kilátóban” – emelte ki Bán Teodóra, a színház ügyvezető igazgatója és művészeti vezetője a programokról tartott keddi sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az igazgató elmondta, hogy május 19-én, pünkösd vasárnapján a Mária evangéliuma rockoperával indul a szezon, amely új szereposztással lesz látható. Az esti előadást megelőzően egész napos családi eseményre várják a családokat a Margitszigeti Színházban és környezetében. A Csillagszeműek Táncegyüttes népi hagyományokat bemutató játékos programjával, pünkösdi királyfi és királylány választással és egy interaktív gyereknapi programmal készül, este pedig az Így neveld a sárkányodat! film-zene-koncertre várják a családokat.
A nagyszínpad előadásai között különleges produkció lesz Jonathan Tetelman The Great Puccini című operagálája és a világhírű hegedűvirtuóz Nemanja Radulovié koncertje, Lura portugál énekesnő fellépése, vagy a Ballet Preljocaj táncosainak, A hattyúk tava című balettelőadása is. Bradley Jaden musical énekes Live in Budapest koncertjével érkezik a helyszínre, a Shining Venice című showt pedig a Vivaldianno zenekar viszi színpadra. A produkció a zenét, a 3D-s videóvetítéseket, a táncot, a fény- és lézershowt ötvözi egy egyedülálló történetben, amelyet Antonio Vivaldi zenéjének szenteltek.
Ausztriából érkezik a The Freaks cirkuszi produkció, akik a Szabatéri Színpadon tartják legújabb, Nova Visionaire című showműsoruk világpremierjét, a spanyol Antonio Gades táncos és koreográfus pedig a Carmen című flamenco előadással érkezik Budapestre.
A magyar fellépők több jubileumi koncertet és nagyszínházi bemutatót is adnak. Balázs János zongoraművésszel indul a sor, aki az összetartozás napja tiszteletére rendezett klasszikus Nyitókoncert sztárvendége lesz majd a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral együtt. Az est karmestere Madaras Gergely lesz. A Magyar Jazz Szövetség és a Margitszigeti Színház közösen állítja színpadra a legelismertebb magyar dzsessz-zenészeket felvonultató nagykoncertjét, amelyhez kapcsolódva egy egész hétvégét felölelő Jazz és borfesztivált is rendez a teátrum Margitszigeti Jazz Napok címmel.
Jubileumát ünnepli majd a negyvenöt éves Karthago zenekar, az Anna and the Barbies zenekar tagjai pedig kifejezetten a Margitszigetre álmodták meg Szent Iván éjszakai showműsorukat, amellyel huszadik születésnapjukat ünneplik.
Kökény Attila és Rakonczai Viktor közös koncerttel érkezik, Parádé címmel nagyszabású műsort ad a Székesfehérvári Balett Színház és a Boban Markovic Orkestar, a Cotton Club Singers és a 100 Tagú Cigányzenekar pedig idén kizárólag a Margitszigeti Színházban lesz látható.
A musicalt kedvelő közönséget Andrew Lloyd Webber és Tim Rice világhírű Evita című darabjával várják. A Madonna főszerepével forgatott film nyomán készülő előadás a Győri Nemzeti Szinház és a Margitszigeti Színház közös produkciója lesz, Bakos-Kiss Gábor rendezésében és szereposztásában. A darab csak két alkalommal lesz látható.
Egy új operabemutatót is műsorra tűznek Káel Csaba rendezésében, aki Rossini A sevillai borbély című művét a Margitszigeti Színház és a Magyar Állami Operaház közös produkciójaként állítja színre. A szabadakarat című zenés színházi produkció pedig az Erkel Színházban tartott bemutató után a Margitszigeten lesz újra látható, egyetlen alkalommal.
A Margitszigetre költözik a francia főváros a Párizsi éjszaka című előadásban. A mulatók, orfeumok hangulata, a kacérság a szerelem hatja majd át az estét, amely Offenbach legnépszerűbb dallamaira épülnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap