Posztumusz díjban részesült az orvostudomány „anyja”
2021. október 15. 19:10 MTI
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) posztumusz díjjal tisztelgett a 70 éve elhunyt Henrietta Lacks, a modern orvostudomány „anyja” előtt szerdán Genfben.
Korábban
Az afroamerikai származású nő sejtjeit felhasználva fejlesztették ki a gyermekbénulás elleni oltást, a géntérképezés és a mesterséges megtermékenyítés módszerét – írja a BBC News.
Az ötgyermekes Henrietta Lacks 1951-ben 31 évesen halt meg méhnyakrák következtében, sejtjeiből az orvosok családja tudta nélkül gyűjtöttek mintákat diagnosztikai céllal.
Ezek voltak a világon az első emberi sejtek, amelyeket sikerült laboratóriumi körülmények között az emberi testen kívül életben tartani és szaporítani. Az úgynevezett HeLa sejtek segítségével elért jelentős orvostudományi áttörések miatt nevezik Henrietta Lacksot a modern orvostudomány anyjának.
A hozzátartozók soha nem tudtak a HeLa-sejtekkel kapcsolatos kutatásokról. Nem tájékoztatták őket arról, hogy az 1970-es években kutatásokat végeztek az asszony gyermekeivel kapcsolatban is, és arról sem, amikor az 1980-as években közzétették a Lacks család egészségi állapotáról összegyűjtött adatokat.
„Helytelen volt, ami Henriettával történt. Kizsákmányolták. Egyike azoknak a színesbőrű nőknek, akiknek a testét kihasználta a tudomány” – mondta az ünnepélyes díjátadáson Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója, hozzátéve: Henrietta Lacks „teljes bizalommal fordult az egészségügyi rendszer felé, hogy kezelést kapjon. A rendszer azonban tudta és beleegyezése nélkül elvett tőle valamit.”
Az elismerést Lacks 87 éves fia, Lawrence vette át. Anyját rendkívüli nőnek nevezte, aki halála után is tovább segíti a világot.
A HeLa sejteket a Henrietta Lacksszal végző méhnyakrák elleni vakcina kifejlesztésére is felhasználták. Henrietta a szegregált baltimore-i kórházban halt meg, jelöletlen sírba temették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap