Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból
2024. május 9. 16:40 Múlt-kor
Az „Állati jó kastélyprogram!” keretében elindított múzeumpedagógiai foglalkozás az iskolás gyerekek érzékenyítését helyezi a középpontba. A frissen elindított projekt célja, hogy egy tudatosabb állattartó generációt neveljen a jövő Magyarországa számára. A program első állomásának a tiszadobi Andrássy-kastély adott otthont.
Korábban
A szervezők helyszínválasztása nem véletlen, hiszen az állatok szeretete és védelme a neves arisztokrata családban is központi szerepet játszott. Idősebb gróf Andrássy Gyula a természet szerelmese volt, és igyekezett szarvasokat telepíteni erdélyi birtokára.
Unokája, gróf Károlyi Mihályné Andrássy Katinka pedig sokat tett a hazai állatvédelem érdekében. A Herman Ottó által a 19. században alapított Állatvédő Egyesület nem élte túl a világháborúkat. Az 1967-ben újjáalapított Herman Ottó Magyar Országos Állat-és Természetvédő Egyesületet elismerését Andrássy Katinka harcolta ki a kommunista hatalomnál. Ezen felül a család számos tagja állt közel az állatokhoz, a lovaglás például az egyik kedvelt közös időtöltésük volt.
gróf Károlyi Mihályné Andrássy Katinka
Az Andrássyak nyomdokán haladva a szervezők kezdeményezésükkel igyekeznek a felelősségteljes állattartásra nevelni a gyermekeket. A kastélyban bemutatott első foglalkozáson a vakvezető kutyák világába kaphatott betekintést a fiatal generáció, amelyet a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány munkatársai koordináltak.
Komondi Piroska az Alapítvány képviseletében elmondta: „Interaktív érzékenyítő foglalkozásunkon a gyermekek megismerkedhettek a vakvezető kutyák különleges világával, megtanulhatták, mi látók, hogyan segíthetünk egy látássérült embernek és miként viselkedjünk egy vakvezető kutyával. Végül mindenki kipróbálhatta, milyen egy ilyen csodás kutyussal közlekedni”
A program első foglalkozása (Fotó: Fazekas Csanád/Múlt-kor)
Ehhez csatlakozva, Oláh Zsanett, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője és az esemény egyik házigazdája elmondta, hogy „országos műemlékhálózatunk rendkívül gazdag építészeti, kulturális és természeti értékekben, kincsekben. Új múzeumpedagógiai programelemünktől azt várom, hogy a már nálunk megfordult diákcsoportok mellett újak is ellátogassanak hozzánk. A tiszadobi Andrássy-kastély megnyitása óta több mint 23.000 látogatót fogadott, és a két állandó kiállítás most új múzeumpedagógiai programelemmel is bővül, ami tovább fokozhatja a már most is kiugró érdeklődést.”
A tiszadobi Andrássy-kastély (Fotó: Fazekas Csanád/Múlt-kor)
A projekt azonban nem korlátozódik egyetlen intézményre. Az állatbarát kastélyok programjában a bajnai Sándor-Metternich-kastély, a dégi és keszthelyi Festetics-kastély, a füzérradványi Károlyi-kastély, a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, a nádasdladányi Nádasdy-kastély és más helyszínek következnek majd.
A jövőbe mutató kezdeményezéshez remélhetőleg a későbbiek folyamán még többen csatlakoznak majd, ezzel is hozzájárulva, hogy az újabb generációk a pedagógia segítségével nagyobb odaadással forduljanak a környezet és az állatok felé. (x)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap