Nem nyomoznak tovább Arafat halála ügyében
2015. szeptember 3. 09:42 MTI
A francia hatóságok elegendő bizonyíték hiányában lezárták a Jasszer Arafat halála után emberölés gyanúja miatt indított vizsgálatot - közölte szerdán az ügyészség és a néhai palesztin vezető özvegye.
Korábban
A három vizsgálóbíró az ügyészség indítványának megfelelően úgy ítélte meg, hogy a vizsgálatok nem tudták bizonyítani, hogy Arafat polóniummérgezés áldozata lett, és nincs elégséges bizonyíték arra, hogy az életét veszélyeztető külső beavatkozás történt - olvasható a Párizs közeli Nanterre ügyészségnek közleményében. A palesztin elnök 2004 novemberében a Párizs melletti Percy katonai kórházában hunyt el 75 éves korában, miután gyorsan romlott az állapota.
Az Arafat személyes tárgyait vizsgáló svájci szakértők nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy a politikust radioaktív anyaggal megmérgezték. A lausanne-i egyetemi kórház sugárfizikai intézetének szakértői szerint a vért és vizeletet tartalmazó leletek a normál értékekhez képest megmagyarázhatatlan és magasabb radioaktivitást mutattak a 210-es polóniumból.
A francia hatóságok 2012 augusztusban indítottak vizsgálatot Arafat özvegyének ismeretlen tettes ellen tett feljelentése nyomán, miután az özvegy polóniumot talált a férje személyes holmiján. Egy évvel később francia szakértők, valamint egy orosz szakértőcsoport is teljességgel kizárta, hogy a palesztinok történelmi vezetőjét megmérgezték volna. A francia szakértők újabb megállapításai márciusban is kizárták azt a feltételezést, hogy akut polóniummérgezés okozta volna a Jasszer Arafatnál észlelt tüneteket. Úgy ítélték meg, hogy a Jasszer Arafat sírjában, illetve az exhumálásakor vett mintákban talált polónium 210 és ólom 210 a környezetből származnak.
A francia szakértők szakvéleményükhöz felhasználták a hadsereg sugárvédelmi osztálya által a Jasszer Arafat kórházi ápolásakor 2004-ben levett vizeletmintákon végzett komplett gamma-spektrométeres elemzés adatait is, és azokban nem találtak polóniumot - közölte márciusban az ügyész. Az ügyészi vizsgálat végén, májusban, az özvegy ügyvédjei azzal vádolták az igazságszolgáltatást, hogy sietve és sürgősen akarják lezárni az ügyet. Júliusban kérvényezték a kiegészítő francia szakértői vizsgálat megsemmisítését. Ez az eljárás még folyamatban van, de nem bír felfüggesztő jelleggel az ügy lezárását érintő döntésre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.