10 meghiúsult merénylet
2015. március 9. 11:14
Korábban
1. XV. Lajost 1757-ben egy késsel sebesítette meg Robert-François Damiens, akit megtorlásul – Franciaországban utolsóként – lovakkal négyeltettek fel. Kivégzése igazi látványosságot jelentett.
2. 1900 novemberében Boroszlóban egy pszichés beteg házaló, Selma Schnapka egy II. Vilmos kocsija felé dobott baltával próbálta megölni a német császárt.
3. Theodore Roosevelt 1912-ben a mellső zsebében tartott fém szemüvegtokjának és beszéde papírjainak köszönhetően élt túl egy merényletkísérletet. Beígért szónoklatát még ezután is megtartotta.
4. 1918 augusztusában a fanatikus politikai aktivista, Fanya Kaplan többször is rálőtt Vlagyimir Leninre. A bolsevik vezér állába és felkarjába fúródott golyók haláláig testében maradtak.
5. Franklin D. Rooseveltre 1933 februárjában egy beszéd közben ötször lőttek rá, sikertelenül. A merénylő olyan alacsony volt, hogy egy székre kellett felállnia, hogy lássa, hova lő.
6. Az Albániát 1925-től 1939-ig irányító Zogu király a feljegyzések szerint élete során 55 merényletet élt túl.
7. Benito Mussolini ellen csak 1926-ban három merényletet is elkövettek, ám egyedül egy hölgy, az ír Violet Gibson volt képes egy kisebb orrsérülést okozni a diktátornak.
8. Adolf Hitler ellen dokumentáltan 42 alkalommal terveztek merényletet elkövetni, mindannyiszor sikertelenül.
9. John Hinkley Jr. 1981 márciusában azért lőtt rá többször is Ronald Reaganre, hogy felkeltse a fiatal Jodie Foster figyelmét. Az elnököt tüdőlövés érte, és súlyos belső vérzése volt, de végül felépült.
10. 1981 májusában egy török terrorista, Ali Ağca többször is rálőtt II. János Pálra. A pápán ötórás műtétet hajtottak végre, de végül felépült, és 1983-ban a börtönben bocsátott meg Ağcának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Az ágyi poloska is a rómaiakkal érkezhetett Britanniába
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap