Leleményesek voltak kőkori őseink a leveskészítés terén
2013. február 13. 10:21
Az eddig ismert régészeti bizonyítékok szerint a leves készítése csupán 5-9 ezer évvel ezelőtt vált általános szokássá. Az Oxford Enciklopédiában az áll, hogy a főzés technikája 5 ezer éve, a víz- és hőálló edények feltalálásakor alakult ki, ám a legújabb kutatások szerint a lexikon közel 15 ezer évet tévedett.
Korábban
A legújabb kutatások szerint a víz- és hőálló edényeket már jóval hamarabb feltalálták, mint azt eddig gondolták a szakértők. Ofer Bar-Joszef, a Harvardi Egyetem régésze kollégáival a Science-ben számolt be egy kínai barlangban fellelt, 20 ezer éves kerámiáról. „Ha jobban megvizsgáljuk az edényt, láthatjuk, hogy valaha tűzben állt” – mondta a brit régész.
Ez valószínűleg a világ egyik legrégebbi konyhai eszköze, ám arra még nem találtak megcáfolhatatlan bizonyítékot, hogy valóban főzésre használták volna. A szakértők szerint akár alkohol tárolására is szolgálhatott, azonban annyi bizonyos, hogy a hő- és vízálló edényeket sokkal korábban ismerték, mint azt a kutatók eddig sejtetni engedték.
Ugyanakkor a tál nem volt teljesen nélkülözhetetlen az őskori leves készítéséhez. Élelmes őseink olykor egy egyszerű gödröt ástak, amelyet állatbőrökkel béleltek ki, s a benne lévő vizet felmelegített sziklák segítségével forralták fel. John Speth, a Michigani Egyetem antropológusának szerint az első, a víz forralására alkalmas anyagok fakérgek vagy kifeszített állatbőrök lehettek, ám az ilyesfajta szerves leletek sajnos általában nem őrződnek meg az utókor számára.
Speth azzal érvelt, hogy a neandervölgyieknek már mindenképpen szükségük volt a forralás technológiájára, aminek segítségével a csontokról leválaszthatták az állati zsírokat, így ki tudták egészíteni zömmel soványhúsból álló étrendjüket, elkerülve ezzel a proteinmérgezés okozta halált. A vese és a máj ugyanis csak korlátozott mennyiségű fehérjét tud feldolgozni egy nap alatt; amint ez meghaladja a kívánt mértéket, az ammónia- és a karbamid szint a vérben megnövekszik, ami eleinte fejfájást, fáradtságot, később pedig halált is okozhat, tehát kalóriáiknak több mint felét zsírból és szénhidrátból kellett fedezniük. Ha a neandervölgyiek csontokat főztek a zsírok megszerzéséhez, akkor az időközben elkészült „húslevest” is valószínűleg elfogyasztották, fejtette ki Speth.
A kutatók szerint a neandervölgyiek valamilyen módon főzhettek, ugyanis az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS-ban ismertetett tanulmány szerint főtt keményítőszemcséket találtak egy Irakban fellelt, 46 ezer éves neandervölgyi ember fogazatában. „Mindez azonban nem bizonyítja, hogy ősi rokonaink levessel vagy főtt hússal csillapították volna éhségüket” – magyarázta Speth, ám hozzátette: „Én azonban azt mondanám, mindez több mint valószínű.”
A világ első tál levesének datálása valószínűleg lehetetlen feladat. Az antropológusok még azt sem tudták megállapítani, mikor tudta először kontrollálni az ember a tüzet vagy hány ezer éve főzhetett először (egyes kutatók szerint ez több mint 300 ezer évvel ezelőtt történhetett), ráadásul ez a világon más-más időpontra keltezhető. A kutatások szerint a kerámiát Kelet-Ázsiában évezredekkel korábban feltalálták, mint a hatalmas kontinens nyugati részein. „Talán a forralás nem volt annyira fontos a nyugatiaknak, mert volt kenyerük, amivel kiegyensúlyozhatták a proteinfogyasztást” – jegyezte meg Bar-Joszef.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap