Templomépítés a divat Rómában
2011. július 25. 13:11 MTI
Újabb kortárs építész tervezett templomot Rómában. Paolo Portoghesi ez alkalommal fából képzelte el a templomot és Szent Benedeknek szenteli. A laikus építész szerint a kultúra mindenképpen a hitből merít ihletet.
Korábban
A korai keresztény, reneszánsz és barokk templomok rengetegében egyre több a mai építészek alkotta római templom, és mivel a történelmi városközpontban már nincsen hely, a modern templomok a külvárosban szaporodnak.
Paolo Portoghesi nem először vág bele templomépítésbe. Az ő nevéhez fűződik a Rómához közeli Calcatában 2009-ben született plébániatemplom és korábban az olasz fővárosban 1993-ban épített mecset is, mely a legnagyobb Európában. Felavatás előtt áll a Portoghesi tervei alapján Strasbourgban épített mecset is. Az új római templom helye még nem került kiválasztásra, Portoghesi azonban a Róma körüli mezőkön tudná leginkább elképzelni - mondta el a Corriere della Sera napilap római kiadásának.
A nyugati szerzetesrendek atyjának tartott norciai Szent Benedeknek szentelt templomot az alkotója teljes egészében fából képzelte el. Az ácsmester neve is ismert: Portoghesi a szicíliai Acirealéban dolgozó Orazio Grecót kérte fel. Fából készítik a templom kapuját és az épületet díszítő szobrokat is.
Portoghesivel a modern egyházi építészet hagyománya folytatódik Rómában: Pietro Sartogo és Pino Pasquali 2006-ban, Sandro Anselmi, Marco Petreschi 2010-ben épített templomot, kivétel nélkül az olasz főváros peremkerületeiben. A legismertebbek között szerepel az amerikai építész, Richard Meier tervezte és kibontott vásznú vitorlásra emlékeztető templom, melyet 2000-ben a római Tor Tre Teste negyedben emeltek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap