2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A német egyesülést ünneplik Berlinben

2010. szeptember 1. 11:31 MTI

Nem csatlakozási szerződés, hanem valódi egyesülési szerződés köttetett húsz évvel ezelőtt, amely jogi keretet adott a német állami egység helyreállításának - hangoztatta a szövetségi belügyminiszter Berlinben.

Thomas de Maiziere "politikai és közigazgatási mesterműnek" nevezte a viszonylag rövid előkészületek és tárgyalások nyomán megszületett szerződést, amelynek alapján az NDK öt tartománya 1990. október 3-án csatlakozott a Német Szövetségi Köztársasághoz. A belügyminiszter, aki húsz évvel ezelőtt tagja volt a dokumentumot kidolgozó NSZK-delegációnak, ugyanakkor kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, vajon helyes volt-e a teljes nyugatnémet jogrendszert azonnal kiterjeszteni a keleti tartományokra.

A nevezetes szerződés, amely véget vetett Németország több mint négy évtizeden át tartó megosztottságának, lehetővé tette a nyugatnémet jog- és szociális rendszer alkalmazását az NDK területén. A legvitatottabb kérdést a tárgyalásokon a birtokviszonyok rendezése képezte. Végül a bonni álláspont kerekedett felül. Ennek értelmében az NDK fennállása idején kisajátított ingatlanokat vissza kellett szolgáltatni az eredeti tulajdonosoknak, illetve leszármazottaiknak. Kárpótlás csak akkor jöhetett szóba, ha az ingatlan időközben megsemmisült, vagy használhatatlanná vált.

Azt, hogy az NDK-ból csak kevés dolog "mentődött át" az egységes német államba, sokan ma is sajnálják. Közöttük van Brandenburg tartomány szociáldemokrata miniszterelnöke. Matthias Platzeck az ARD televíziónak nyilatkozva elmondta: hangulati szempontból sokkal jobb lett volna, ha történt volna néhány jelképes lépés, amelynek láttán a nyugatnémetek azt mondhatták volna: keleten is vannak dolgok, amelyeket érdemes átvenni.

Hasonló értelemben beszélt a Deutschlandfunk rádióban Werner Schulz. Az egykori keletnémet polgárjogi aktivista, aki ma a Zöldek képviselője az Európai Parlamentben, úgy vélte, hogy az egyesülési szerződés csak a "második legjobb megoldás" volt az állami egység helyreállítására. A nyugatnémet alaptörvény hatályának keleti kiterjesztése helyett jobb lett volna megvizsgálni, mi az, ami a két német államból megőrzésre érdemes, és mi az, amit korszerűsíteni kell. Az újraegyesülést Schulz mindazonáltal nagy sikernek minősítette.

De Maiziere belügyminiszter azon az állami ünnepségen mondott beszédet, amelyet a kormány rendezett az NSZK és az NDK közötti egyesülési szerződés aláírásának 20. évfordulója alkalmából. A megemlékezés színhelye az Unter den Linden sugárút elején található Kronprinzenpalais (Trónörökösi palota) volt, ahol 1990. augusztus 31-én Wolfgang Schäuble nyugatnémet belügyminiszter és Günther Krause keletnémet államtitkár aláírta a nevezetes okmányt. Az ünnepségen megjelent Angela Merkel kancellár is.

Hivatalos számítások szerint a német egység megvalósulása a mai napig 1,6 billió euróba került, ennek túlnyomó részét a szociális szférában eszközölt juttatások teszik ki.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár