New Yorkba robog Tutanhamon harci szekere
2010. július 27. 08:42 MTI, Discovery News
A harci szekér, amelyet Tutanhamon használt több mint 3300 évvel ezelőtt, jövő héttől New Yorkban lesz látható.
Korábban
"Ez az első alkalom, hogy a harci szekér elhagyja Egyiptom földjét. Ahogy egyre többet és többet tudunk meg Tutanhamon haláláról, rájöhetünk, hogy ez a harci szekér fontos szerepet játszik abban a kirakós játékban, amelyet évtizedek óta próbálunk megoldani" - hangsúlyozta Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője, aki szerint a harci szekér szerdán indul útnak.
Egyiptom "főrégészének" hétfői nyilatkozata szerint előfordulhat, hogy Tutanhamon erről a harci kocsiról eshetett le egy vadászat alkalmával, s e baleset vezetett végül a fáraó korai, 18-19 éves korában bekövetkezett halálához. "A New Yorkiak életében egyszeri alkalom, hogy megtekintsék azt a tárgyat, amely ily végzetes szerepet játszott az ifjú uralkodó életében" - emelte ki Záhi Havvász.
A Tutanhamon végső nyughelyét 1922-ben felfedező Howard Carter a harci szekeret a sírkamra előterének délkeleti csücskében találta három másik harci szekérrel egyetemben. A brit régész könnyű szerkezetűként írta le a harci szekeret, amelynek igencsak elhasználódtak az abroncsai, mintha rendkívül sokat használták volna vadászatkor vagy gyakorlatozásra. A harci szekérnek még áprilisban meg kellett volna érkeznie a New York-i kiállításra, ám az izlandi vulkánkitörés és hamufelhő miatti légtérzárlat okán útját elhalasztották. Azt nem lehet tudni, hogy miért vett további néhány hónapot igénybe, míg megszervezték a szállítást.
A tárlaton egyébként 130 óegyiptomi műtárgy szerepel, köztük félszáznál is több származik Tutanhamon sírkamrájából. A kiállítási tárgyak között van az a színezett üveg- és féldrágakő-berakásokkal díszített aranydiadém, amely a múmia fején volt Tutanhamon sírjának felfedezésekor. A tárlat megismerteti a látogatókat azokkal az új adatokkal is, amelyeket az ifjú fáraó életéről és haláláról, valamint felmenőiről nyertek a legutóbbi DNS- és CT-vizsgálatok során, beleértve, hogy az uralkodó súlyos maláriában szenvedett és halála előtt nem sokkal lábtörést szenvedett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.