Egy forintért árulnák az Almásy-kastélyt
2009. október 14. 13:45 MTI
Akár egy forintért is értékesítené a gyulai várfürdő melletti Almásy-kastélyt, csak valaki újítsa fel, és ezáltal teremtsen munkahelyeket a városban - mondta Perjési Klára (MSZP) polgármester, országgyűlési képviselő.
Korábban
Elmondta: a műemléki környezetben található kastély már több mint hét éve üresen áll, a magyar állam tulajdonában álló, fokozottan védett épület hasznosításáért - bár már kétszer is meghirdették - senki sem jelentkezett. Hozzátette: nem véletlenül, hiszen például egy engedélyes terv legalább ötvenmillió, a felújításhoz kapcsolódó kiviteli terv több százmillió, maga a rekonstrukció több milliárd forintba kerülne.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy az épület egyike annak a tizenkét magyar kastélynak, amely fokozott műemléki védelem alatt áll, ezért a befektető - akár tulajdonosként is - csak akkor kezdhetne bármit vele, ha megfelel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) szigorú előírásainak. A kastély eladásához egyébként törvénymódosításra is szükség volna.
Perjési Klára szerint a kastélyt vélhetőleg turisztikai és kulturális célra lehetne hasznosítani. Korábban felmerült ugyan a szállodai célra való felújítás, de ahhoz, hogy gazdaságos kihasználtságú legyen, kiegészítő épületeket kellene felhúzni a telken. A KÖH pedig már korábban jelezte: a régészeti feltárások alapján elképzelhető, hogy török fürdő és dzsámi alapjai találhatók a föld alatt, így nem valószínű, hogy hozzájárulna újabb épület emeléséhez. Nem mellékesen: a régészeti feltárások is több százmillió forintba kerülnének.
Perjési Klára mindazonáltal abban bízik, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a KÖH és gyulai önkormányzat közösen előbb-utóbb megtalálja a megoldást a patinás kastély hasznosítására.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap