Feltárják Stonehenge építőinek hatalmas városát
2007. november 9. 12:00
A híres kőkör közelében dolgozó régészek a BBC4 riportjában számoltak be arról, hogy négy éve folytatott ásatásaik során megtalálták Észak-Európa legnagyobb neolitikus települését.
Korábban
A legalább 300 épületből álló település Stonehenge-től 3 kilométerre állt, és közülük eddig már 10-et sikerült feltárni - tudhatjuk meg a BBC4 adásában bemutatott riportból. Az ásatást vezető Mike Parker Pearson, a Sheffield Egyetem régész professzora szerint a közeljövőben további épületek feltárása várható majd. Elmondása szerint a leginkább a település méretei számítanak lenyűgözőnek: ha nagyjából négyen laktak egy házban, akkor minimum 2000 ember élhetett ezen a helyen.
A település maradványai Durrington Walls alatt kerültek elő, a geofizikai felmérés és az ásatások arra is rávilágítottak, hogy a település egyes részeit elválasztották egymástól. A kutatók szerint ez talán arra utalhat, hogy így határolták el a különböző brigádokat egymástól. A terepen talált leletek ezen csoportok méretére is rávilágítanak: Pearson szerint a jelölések alapján közel 100-an végeztek földmunkákat és kőfaragást, illetve egy kisebb csoport kosarakkal hordta el a felesleges anyagokat, és voltak, akik a csoport élelmezéséért feleltek. Ez összességében nagyjából 200-400 embert jelentett csoportonként. Ha Durrington 22 ilyen körzetét összeadjuk, az többezres lakosságot eredményez.
A helyszínen talált marha- és disznócsontok alapján a régészek arra is rájöttek, hogy egyes csoportok csak az év egy meghatározott részére érkeztek a hatalmas munkásszállóra, így ez csak egy ideiglenes település lehetett, ahol nem termesztettek növényeket és nem neveltek állatokat. Csak a megfelelő időre szükséges élelmiszert tartották a helyszínen, és néha szezonális ünnepségeket rendeztek.
A régészek egy olyan krétadarabot is találtak, amelyen rézfejsze nyomait találták meg. Pearsont ez nem lepte meg, hiszen a hasonló eszközök a kontinensen már i.e. 3000 körül megjelentek, ám Angliában ez lehet a legelső rézeszköz. Ezt támasztja alá az is, hogy a településen szinte egyetlen kőfejszét vagy baltát sem találtak.
Az ásatások négy évvel ezelőtt kezdődtek, és közel 10 éven át tartanak, hogy ezzel - a kutatók reményei szerint - végre pontot tegyenek a megalitikus világ egyik legnagyobb rejtélye történetének végére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap