Milliós tételeket árvereztek el
2006. október 31. 15:00
Korábban
Versenyben a kortárs klasszikusok
Jól járt, aki ugyancsak kikiáltási áron, 15 millióért egy Ferenczy Károly főmű, a Borús táj (Plestyor) tulajdonosa lett. A monumentális, plein air táj Ferenczy nagybányai képeinek első darabja, s egy hosszú sorozat kezdete. Akkor készült, amikor a festő 1896-ban első nyarát töltötte Nagybányán. Az 1922-ben, a Műcsarnokban, a Ferenczy emlékkiállításon bemutatott mű hosszú lappangás után került elő.
A különleges Szinyei-kép |
Az utóbbi időben igencsak megemelkedtek Egry József, Koszta József és az alföldi iskola mestereinek aukciós ára. Egry József Viharos Balatonja 4,2 millióról 9,5 millió forintra emelkedett, míg egy kisebb, balatoni akvarellért 2 millió forintot adtak. Koszta József izzó koloritú falusi kertjéért 3,6 milliónál kezdődött a licit és 10 milliónál ütött le érte a kalapács. Fényes Adolf havas utcarészletét több mint háromszoros áron, 3,8 millió forintért vitték el. Rudnay Gyula erdei tájképéért 950 ezer forintot adtak, míg két másik vásznáért 340, illetve 320 ezer forintot.
A Fürdőzés után, Kádár Béla 1915 körüli aktkompozíciója nemcsak szépsége, hanem azon különlegessége miatt is kiemelkedő, hogy ez nem pasztell, hanem olajkép. A finom dekorativitású, a posztimpresszionizmus és a szimbolizmus jegyeit is viselő képet 6 millió forintért vitték el. A festőtől ezen kívül még nyolc alkotást árvereztek, mindegyik jelentős emelkedést produkált: az 1930-as Akt kék lepellel (3 millióról 8 millióra) a Futurista város (800 ezerről 2,8 millióra).
Az aukciósház kortárs műveket is kalapács alá vitt, mégpedig eredményesen. Deim Pál, Konok Tamás, Hencze Tamás, Váli Dezső, El Kazovszkij és Wahorn András kompozíciói emelt áron találtak vevőre.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap