2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Örkény István nyomában Voronyezsben

2013. január 21. 12:59 MTI

Voronyezsben már másképp gondolnak a magyarokra - számolt be élményeiről Radnóti Zsuzsa dramaturg, Örkény István özvegye, aki egy kisebb magyar kulturális küldöttséggel járt a Don-kanyarnál, alig egy héttel a doni áttörés 70. évfordulóját követően.

Megrázó időutazás

Az Örkény napjai című kétnapos (január 18-19.) voronyezsi program során - amely a Moszkvai Magyar Kulturális Központ támogatásával jött létre, és amelyen közönségtalálkozó, szakmai eszmecsere és színházi előadás is szerepelt - a küldöttség felkereste Örkény István don-kanyari hányattatásainak helyszínét és lerótta kegyeletét a rudkinói magyar katonai temetőben, valamint az orosz háborús emlékműnél is az 1943. január 13-i doni áttörésben és azt követően elesettek előtt.

Örkénynek mindenütt vannak tisztelői, így Voronyezsben is - mondta az irodalmi-történelmi útról beszámoló Tatyjana Voronkina, a magyar író alkotásait orosz nyelvre átültető, Örkény oroszországi emlékeit ápoló műfordító. Dmitrij Gyjakov író, újságíró, kiadó egy évvel ezelőtt fordult hozzá azzal a javaslattal, hogy nagy igény volna Örkény István, a zseniális magyar klasszikus Voronyezs című drámájának kiadására.

Tavaly a nyár elején meg is jelent a mű, amelyet a Voronyezsszkij Tyelegraf című irodalmi újság 2012. decemberi, Örkény István munkásságát is méltató számában az elmúlt év öt legsikeresebb kiadványa között említenek. Ami pedig számunkra a legértékesebb hír, hogy ma Voronyezs nagyjai között tartják számon Örkény Istvánt - említette büszkén Voronkina. Radnóti Zsuzsa, az író özvegye nagy várakozásokkal indult ennek az útnak, de mint a több száz kilométeres utazásról vasárnap késő este megérkezve elmondta, sokkal megrázóbb és jóval sokoldalúbb volt az élmény, mint amilyenre számított.

Megrázó időutazásban volt része. Azon az úton járt, amelyen Örkény István és társai hetven évvel ezelőtt a 2. Magyar Hadsereg előőrseként mint munkaszolgálatosak haladtak. Ott is járt, ahol a katonák, munkaszolgálatosok a lövészárkokban várták szorongva a szörnyű támadást, mert valószínűleg sejtették, hogy azt nem tudják kivédeni. Örkény életműve is lepergett özvegye előtt. A háborúban és a hadifogságban született a Lágerek népe, a Voronyezs című dráma, novellák sora, majd egész élete során újra és újra visszatért ehhez a témához. "Döbbenetes, hogy Örkény túlélte, és mennyit profitált ebből az élet, én, a világ és az irodalom" - fogalmazott az író özvegye.

Radnóti Zsuzsa az utazás egyik csúcspontjaként számolt be a Don-kanyar fölötti dombságon kialakított rudkinói katonai temetőben tett látogatásról. "A sors és Isten kegyelmének köszönhetően ő (Örkény István) nem ott fekszik, ahol több mint 17 ezer magyar katona neve van felírva, és ahol ennél sokkal több, a harcokban elesett, és a kegyetlen körülmények közepette elhunyt ember maradványát őrzik. Megrendítő élmény volt a domboldalon kialakított sírkert és emlékhely, amelyet nagyon szépen gondoznak és a hozzá tartozó emlékmű is gyönyörű" - számolt be az író özvegye.

Az is mélyen megrázta, milyen szépen őrzik a valaha ellenséges katonák maradványait, akik a náci német megszállás részesei voltak. Hozzátette, hogy nagyon helyesen a Moszkvai Magyar Kulturális Központ igazgatójával együtt elmentek és megkoszorúzták a szovjet hősi emlékművet is. "Közös magyarságérzet alakult ki a kis magyar kulturális küldöttségben. Ez egyfajta zarándokút volt mindnyájuknak" - fogalmazott Radnóti Zsuzsa.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár