A francia király nem fizetett váltságdíjat érte, az inkvizíció ítéletétől nem menekülhetett Jeanne d'Arc
2021. május 30. 16:17 Múlt-kor
A máglya készen állt. A szűz egy angol katonától kapott, két faágból összetákolt keresztet tett a ruhája alá, majd megkérte a jelen lévő papokat, tartsanak elé egy templomi feszületet is, hogy amíg él, azt lássa. A tűz lángra lobbant: Jeanne d'Arcot 1431. május 30-án érte utol végzete.
Korábban
A füstfelhőből még egy utolsó „Jézus” kiáltás hallatszott, aztán csend lett. A roeuni piactéren összegyűlt több ezres tömeg megrendülten figyelte a jelenetet. Jeanne d’Arc ekkor már halott volt.
A százéves háború menetének megfordításában sorsdöntő szerepet játszó francia parasztlányt 1431. május 30-án végezték ki. Jeanne-t az angolbarát Pierre Cauchon beauvais-i püspök vezette egyházi bíróság eretnekség miatt ítélte halálra, miután nem volt hajlandó elismerni, hogy a hangok, amelyeket hall, nem isteni eredetűek.
Halála után elszenesedett testét teljesen elégették, és hamvait a Szajnába szórták, hogy megakadályozzák a mártír ereklyéinek összegyűjtését.
Jeanne-nak 13 évesen voltak először látomásai. Később szentek szólították fel, hogy szabadítsa fel az angolok és szövetségeseik, a burgundiak által hónapok óta ostromolt Orléans-t, majd vezesse Reimsbe a francia trónörököst, hogy megkoronázhassák.
1429 júliusára mindkét jóslat beteljesült. A dauphin VII. Károly néven lett Franciaország királya. A csodatevő szüzet mindenki csodálta.
A hadiszerencseezután teljesen elpártolt Jeanne mellől. A burgundiak 1430 májusában elfogták, és mivel VII. Károly már inkább tehertételnek érezte a lányt, nem fizettet érte váltságdíjat. A szűz az angolok kezére került, akik pedig átadták az inkvizíciónak.
Talán tragikus halála is hozzájárult ahhoz, hogy Jeanne d’Arc legendás alakja több mint fél évezreddel halála után is tovább él. A katolikus egyház 1920-ban szentté avatta, Franciaországban pedig a szélsőjobboldaltól a szocialistákig szinte az összes politikai formáció példaképként tekint rá. Nevét még a feministák is zászlajukra tűzték, és többek között bort, sört, valamint öngyújtót is adtak már el a nevével.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 2024.05.06.
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 2024.05.06.