Újságírásról nyergelt át fotózásra a háborúk magyar fényképésze, Robert Capa
2023. május 25. 09:05 Jeki Gabriella
Korábban
Képei tele voltak intimitással és lendülettel
Ebben az időben Németországban nagy volt a politikai káosz, és Capa felismerte a lehetőségét annak, hogy fotósként maradandót alkosson. Nagyban inspirálták Harald Lechenperg, a Dephot egyik leghíresebb riporterének Indiában készített fotói.
Azonnal berohant Simon Guttmann, a Dephot igazgatójának irodájába, és lelkesen ecsetelte az imént látott képekről magasztaló véleményét. Guttmann ekkor vette észre Capa szenvedélyét, és úgy döntött, hogy szárnyai alá veszi a tehetséges ifjoncot.
A korábbiaknál nagyobb feladatokat adott neki, többek közt egy fotó készítését Lev Trockijról, aki épp előadást tartott a koppenhágai szocialista kongresszuson „az orosz forradalom jelentőségéről”. Capának ügyesnek kellett lennie, mivel a rendezvényen tilos volt a fotózás.
Bár a rendezvényen nem Capa volt az egyetlen fotós, mégis ő készítette el az egyetlen képet Trockijról, amely ráadásul igen drámaira sikerült.

Kínai katona (kép forrása: Wikipédia/ Robert Capa - Photos Robert Capa pictured in China/ CC BY-SA 4.0)
Hogy hogyan? Egyszerűen azzal, hogy meglehetősen közel állt a fotóalanyhoz, csupán néhány méterre. A megörökített pillanatok ezért tele voltak intimitással és intenzitással, amelyek hiányoztak más fotósok képeiről.
Az igazgató ezért még azt is gyorsan megbocsátotta neki, hogy a képei egyelőre nem voltak „technikailag tökéletesek”. Ezzel a tudással sikerült nem sokkal később kiharcolni azt is, hogy egy teljes oldalt kapjanak a képei a Der Weltspiegel újságban.
Nem sokkal később, 1933-ban azonban zsidó származása miatt kénytelen volt elhagyni Berlint. Egy rövid időre visszatért Budapestre, de hamarosan Párizsba emigrált.
Párizsban küzdött a megélhetésért, és 1934-ben még a számára oly kedves Leica gépet is el kellett adnia a túlélés érdekében. Néha még horgászni is eljárt, hogy valami étel kerülhessen ezáltal az asztalára.
Itt, Párizsban találkozott a német Gerda Pohoryllével (aki később Gerda Taróra változtatta nevét), és elkezdte tanítani a fényképezést.
1936-ban felvette a Robert Capa nevet. Valószínűsíthető, hogy Gerdával ketten találták ki ezt az új megnevezést. Ebben az időben a fotósok munkáját kevéssé korlátozták, a szerzői jogok és tulajdonjogok sem voltak tisztázottak.
Az olyan magazinok, mint például a Life gyakran használták ki a fotósokat. Capa ezért is szorgalmazta oly hevesen a fotós jogok és az ellenőrizhetőség kérdésének rendezését.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- A későn beköszöntő tél sem állíthatta meg a korcsolyázás szerelmeseit a Városligetben 08:20
- Egy lesújtó kritika nyomán nevezte el művészeti irányzatát Renoir tegnap
- Repülőgépekkel is kerestették a rejtélyes módon eltűnt Agatha Christie-t tegnap
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette tegnap
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban tegnap
- Krisztus születésére és második eljövetelére is várakozik a kereszténység az adventtel tegnap
- Szörényi Éva szabadságharcai tegnap
- Az egyik legjelentősebb jezsuita misszionárius volt Xavéri Szent Ferenc tegnap