Túlélt egy grizzlytámadást, majd magára hagyták a vadonban – ki volt az igazi visszatérő?
2016. december 30. 09:17
Korábban
A bosszú
A filmhez hasonlóan az eredeti történet szerint is a bosszú hajtotta Glasst, aki felépülése után fejébe vette, hogy megkeresi azt a két embert, aki magára hagyta őt: Fitzgeraldot és Bridgert. (A hollywoodi filmben a gyógyulási időszak kimaradt.) Elutazott a Yellowstone folyó menti Fort Henry erődbe, azonban az üresen állt. Mint megtudta, Andrew Henry csapata a Bighorn folyónál épít fel egy új tábort. Glass itt meg is találta Bridgert, azonban a történet szerint az ifjúsága miatt megbocsátott neki (egyes beszámolók szerint egy szép hosszú, intelmekkel teli fejmosást is intézett hozzá). Ezt követően a prémvadász ismét beállt Ashley csapatába.
1824 folyamán négy társával a mai Wyoming és Montana állambeli Powder folyó felett állítottak fel csapdákat. Egy alkalommal a közeli Laramie folyó partján néhány házikót pillantottak meg a prémvadászok. Szentül meg voltak győződve, hogy a barátságos paunik lakják őket, így partra szálltak, hogy meleg ételhez jussanak. Ám hamar kiderült, rosszul mérték fel a helyzetet: az ellenséges arikarák léptek ki a kunyhókból. Gyorsan visszaugrottak a csónakjaikba, és elkezdődött a hajsza, amelynek végén Glass két társa meghalt.
Glass később megtudta, hogy Fitzgerald belépett a seregbe, és a mai Nebraska területén álló Fort Atkinson erődben állomásozik. Meg is találta egykori bajtársát a tőle ellopott fegyverekkel együtt. A filmmel ellentétben a bosszúvágy ellenére nem ölte, nem ölhette meg Fitzgeraldot, hiszen a hadsereg tagja volt, egy gyilkosság pedig a saját halálát eredményezte volna. Fitzgerald felettese felszólította őt, hogy adja vissza a Glasstól lopott Hawken puskát. Glass pedig figyelmeztette Fitzgeraldot: ne hagyja el a sereget, különben halál fia.
Glass ezt követően ismét prémvadásznak állt. Az amerikai hadsereg kötelékében teljesített szolgálatot vadászként, feladata az volt, hogy az észak-dakotai Fort Union erőd katonáit lássa el vadhússal. A halál, amelyet életében oly sokszor elkerült, végül 1833 tavaszán érte el: két társával a Yellowstone folyó mentén egy arikara támadás során veszítette életét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát 20:20
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap