A vörösterror 133 napja

Ötszáz civil is életét vesztette Jugoszlávia bombázása során

2017. március 24. 15:11 Múlt-kor

„Itt egy humanitárius katasztrófa megelőzéséről van szó. Elég lenne egy telefonhívás Milosevictől [a támadások leállításához]” – reagált Joschka Fischer német külügyminiszter, miután a NATO 1999. március 24-én megkezdte Jugoszlávia bombázását. Milosevic azonban nem telefonált.

NATO bombázás

Koszovóban 1998-ra a tartomány függetlenségéért küzdő félkatonai szervezet, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) és a szerb biztonsági erők összecsapásai következtében a végletekig kiéleződött a feszültség. Menekültek tömegei hagyták el Koszovót, és félő volt, hogy a harcok a szomszédos országokra is átterjednek. A nemzetközi közösség békés rendezésre irányuló kísérletei kudarcba fulladtak, és ebben a helyzetben a NATO végül – az ENSZ-felhatalmazás nélkül megindított – légicsapások mellett döntött. Az országot 78 napig bombázták, a hadművelet legfőbb célja az volt, hogy elkerüljék a humanitárius katasztrófát Koszovóban.

A támadások a stratégiailag fontos katonai és telekommunikációs célpontok ellen irányultak, de előfordult, hogy civilek is áldozattá váltak. Óriási diplomáciai vihart kavart, amikor a NATO gépei május 7-én eltalálták a belgrádi kínai nagykövetség épületét, három kínai riporter halálát okozva ezzel. Összesen mintegy 500 civil halt meg a légicsapások következtében.

Körülbelül 25 ezer lakóépület semmisült, illetve rongálódott meg, 470 kilométernyi közút és 595 kilométer vasútvonal vált használhatatlanná, 14 repülőtér, 19 kórház, 69 iskola és 44 híd rongálódott meg vagy dőlt romba. A légitámadások által okozott anyagi kár nagyságát akkor körülbelül 100 milliárd dollárra becsülték. A szerbiai aknamentesítési központ adatai szerint az országban még 64 olyan bomba van, amelyet a 15 évvel ezelőtti NATO-bombázások során dobtak le, de az nem robbant fel.

A szerb vezetés eleinte – a várakozással ellentétben – nem hátrált meg. A szerb erők – nagyrészt válaszul az UÇK gerillaakcióira – gyakran folyamodtak brutális eszközökhöz. Alakulataik az április 27-i mejai mészárlás során – megtorlásul hat szerb rendőr meggyilkolására – mintegy 500 albán civilt végeztek ki. Júniusig több mint 800 ezer koszovói albán volt kénytelen elhagyni hazáját, és a környező országokban felállított menekülttáborokban átvészelni az időszakot.

Milosevic azonban idővel belátta, hogy az ellenállás hiábavaló, és meghátrált. A NATO június 9-én leállította a bombázásokat, és azonnal megindult a menekültek hazatérése. Az egy nappal később született ENSZ BT-határozat alapján a szerb hatóságoknak és fegyveres alakulatoknak távozniuk kellett Koszovóból, amely azonban jogilag továbbra is Jugoszlávia része maradt.

Az országos rákellenes egyesület adatai szerint a háború óta jelentős mértékben megnőtt a daganatos megbetegedések száma, aminek oka az, hogy a bevetett lövedékek szegényített uránt tartalmaztak. Egyes értékelések szerint egyébként ez volt az egyik első kiberháború, mert a jugoszláv hadsereg az elektronikusan összegyűjtött adatok segítségével sikeresen tudta értesíteni katonáit arról, hogy hol várható légicsapás.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
A lebombázott újvidéki Szabadság híd

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!