Több tucatnyi műtárgy hiányzik a cseh Nemzeti Galériában
2015. július 21. 11:43 MTI
Több tucatnyi műtárgy hiányzik a prágai cseh Nemzeti Galériában - állapította meg a cseh Legfelsőbb Ellenőrző Hivatal (NKÚ), amely 2012 és 2014 között részletesen ellenőrizte a Nemzeti Galéria, a Nemzeti Könyvtár és a Nemzeti Műszaki Könyvtár gazdálkodását és leltárát.
Korábban
A legtöbb hiányosságot a Nemzeti Galériánál találták - közölte hétfőn az NKÚ. Hiányzik például 31 rajz, köztük Josef Lada, Frantisek Kupka vagy Jan Zrzavy alkotásai, amelyek miatt a Nemzeti Galéria már feljelentést is tett. A hiányzó műtárgyak között festmények, bronzplasztikák és 978 kisebb-nagyobb kiállítási tárgy található.
Jirí Fajt, a Nemzeti Galéria tavaly kinevezett igazgatója elmondta, hogy az intézmény vezetése további feljelentéseket is fontolgat. Ugyanakkor intézkedéscsomagot dolgoznak ki, hogy a jövőben ilyen dolgok ne fordulhassanak elő. Fajt szerint elsősorban az ellenőrző mechanizmusokat kell megvizsgálni, s ahol szükség mutatkozik, módosítani.
"A műtárgyak mind a Nemzeti Galéria korábbi vezetésének idején tűntek el. Örülök az ellenőrzésnek, mert ezzel lehetőséget kaptunk arra, hogy tisztázzuk a helyzetet és szakítsunk a múlt hibás gyakorlataival" - mondta Fajt újságíróknak.
Milan Knízák, aki 1999 és 2011 között vezette a Nemzeti Galériát, elhárította magáról a felelősséget. Knízákot 2014 májusáig átmenetileg Vladimír Rösel váltotta fel tisztségében. "A Nemzeti Galéria leltárában mintegy 360 ezer műtárgy van és évente több száz vagy több ezer új darabbal bővül a gyűjtemény. Ha valami elveszik, azt időben és a szabályok szerint kell rendezni. A leltározás nagyon bonyolult dolog" - hangoztatta Rösel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.