Tíz találmány, amely a véletlennek köszönhető, a mikrohullámú sütőtől a Viagráig
2018. március 28. 14:18 Múlt-kor
Korábban
10. Viagra (1998)
A Pfizer gyógyszergyártó eredetileg vérnyomáscsökkentő, értágító és angina elleni gyógyszerként hajtott végre klinikai teszteket a Viagrával. Bár az eredmények nem voltak megfelelőek, az egyik próbán a férfi önkéntesek szégyenkezve jelentették az egyik mellékhatást – minden korábbinál „keményebb, szilárdabb és tartósabb” erekciókat, írta jelentésében Dr. Brian Klee, az akkori vezető orvosi igazgató.
„Senki közülünk a Pfizernél nem foglalkozott igazán a mellékhatással akkoriban” – mondta Ian Osterloh, a Pfizer egyik klinikai kutatója, de a cég nem tudta az angina elleni hatékony gyógyszerként piacra dobni. Úgy tűnt, hogy a merevedési zavarokat, mint ahogy az anginát is, az okozhatja, hogy a vér nem áramlik elég gyorsan a keskenyebb vérereken keresztül. „Találtunk valamit, ami kizárólag egészen különlegesként írható le” – mondta Chris Wayman, a Pfizer egyik vezető tudósa: a merevedési zavarok első szájon át beszedhető kezelési formáját. Egy teljes új piac nyílt meg a kis kék pirula számára – az UK92480 sorszámú készítményből lett hirtelen a Viagra, minden idők leggyorsabban fogyó gyógyszere.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.