Tíz szívszorító naplóbejegyzés a 2. világháborúból
2015. július 30. 08:18
Korábban
Egy tank belsejében
„Gyakorlatilag megfőttek a tankok és azoknak utasai. Csak hamu és égett fém van Brikett tankjában. A hamu között medencecsontokat találtunk. Más tankokban még felismerhetőek a holttestek. Csak egy hosszú, keserves és bizarr küzdelem után lehet eltávolítani a különböző szerveket a tankok aljáról. Az elhunytak darabkáit egy pokrócban gyűjtöttük a temetésig. A gyalogság ebben nem segített. Egyszer egy rajparancsnok felajánlotta, hogy küld néhány katonát, hogy segítsenek a tankban égettek kiemelésében. Visszautasítottam. Annál jobb, minél kevesebben tudják meg, milyen, ha egy tankban esik el az ember. Ez is a munkám része” - írta naplójába Leslie Skinner brit hadilelkész 1944. augusztus 4-én.
Leslie Skinner kapitány naplóbejegyzésben olvasható sorai a normandiai partraszállás utáni eseményeket örökítették meg. Skinner nem volt katona, csupán egy tábori lelkész, akit a Sherwood Rangers harckocsi ezredhez osztottak be. Első lelkészként szállt partra a D-napon, és súlyosan meg is sérült, egy repesz találta el, azonban viszonylag hamar visszatérhetett az ezredéhez, és az egész nyugat-európai hadjáratot mellettük töltötte. Vigaszt nyújtott nekik és feladta az utolsó kenetet, munkájának legmegrázóbb része az volt, hogy segítenie kellett az elhunytak eltemetésében, elismerte, hogy sokszor hánytak ettől a feladattól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.