Több száz neandervölgyi lábnyomot találtak Franciaországban
2019. szeptember 11. 16:00 MTI
A neandervölgyi ember életéről szolgálnak információval azok a 80 ezer éves lábnyomok, amelyeket Franciaországban tártak fel.
Korábban
A neandervölgyiek feltehetőleg ugyanúgy csoportokban éltek, akárcsak a modern emberek és főemlősök, ám csoportjaik méretéről és összetételéről keveset lehet megtudni a tárgyi leletek és fosszíliák alapján.
Az északnyugat-franciaországi Le Rozel községben lévő régészeti lelőhelyen feltárt 257 lábnyom azonban értékes információkkal szolgál a terület prehisztorikus lakóinak társadalmi szerkezetéről - számolt be róla a The Guardian.
A lábnyomok 10-13 fős csoportról árulkodnak, amelyet döntően gyerekek és serdülők, valamint néhány nagyon magas, a lábnyomok alapján akár a 190 centimétert is elérő, feltehetőleg felnőtt férfi alkotott.
Jérémy Duveau, a francia Nemzeti Természettudományi Múzeum doktorandusza szerint „pillanatfelvétel” készült a múltról, mikor az iszapos talajban hátrahagyott lábnyomokat a széllel érkező homok hirtelen konzerválta. Akkor a térség még egy dűnerendszer része volt.
A régészeti helyszínt még az 1960-as években fedezte fel egy amatőr régész, ám az éves ásatási munkálatok csupán 2012-ben kezdődtek meg a francia kormány támogatásával, miután kiderült, hogy a területre komoly fenyegetést jelent a széllel és a tengerjárással összefüggő erózió.
A szakemberek első körben több tíz méternyi homokot távolítottak el a felszínről, hogy eljussanak az értékes rétegekig, ahol aztán 257 lábnyomot azonosítottak 2012 és 2017 között, majd később még több százat. A sérülékeny ősi lábnyomokat lefotózták, és háromdimenziós eljárással lenyomatot készítettek róluk.
A kutatók bőséges régészeti anyag, köztük húsfeldolgozásra és kőeszközök készítésére utaló leletek között tárták fel a lábnyomokat. A leletek olyan korszakból származnak, amikor kizárólag neandervölgyiek lakták a mai Nyugat-Európa területét.
A most bejelentett leleteket megelőzően mindössze kilenc neandervölgyi lábnyomot tartottak számon a világon: Görögországban, Romániában, Gibraltáron és Franciaországban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.