2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Öt női veterán, aki megérdemelné, hogy támaszpont viselje nevüket

2020. augusztus 5. 16:56 Múlt-kor

Lori Piestewa: az első amerikai őslakos katonanő, aki a harctéren esett el

Lori Piestewának nem nyílt alkalma a ranglétrán való előrelépésre: halálakor tizedesként szolgált. Konvoján 2003-ban, az iraki háború első napjaiban ütöttek rajta ellenséges csapatok az ország déli részén, a 23 éves katonanő pedig egyszerre lett az első amerikai nő, aki ebben a háborúban elesett, és az első amerikai őslakos nő, aki a harctéren vesztette életét.

A hopi törzsből származó Piestewa édesapja a vietnami háború, míg nagyapja az első világháború veteránja volt, mindketten szintén a szárazföldi hadseregben szolgáltak. Két kisgyermek egyedülálló édesanyjaként a harctéri alakulatokat ellátó 507. karbantartószázad kötelékében érkezett Irakba.

2003. március 23-án, az inváziós hadművelet negyedik napján az általa vezetett Humvee terepjáró tűz alá került. „Békét éreztem – egy nyugtató érzést – attól, hogy Lorival voltam” – mondta később bajrára, Jessica Lynch. „Tudtam, hogy bármivel is kell szembenéznünk, együtt tesszük meg. Golyózáporon keresztül vezetett minket. Emlékszem, egyszer a szélvédőn is átfütyült egy, de ő teljesen nyugodt maradt.”

Pillanatokkal később egy páncéltörő gránát találta el a járművet, és az utasok közül hárman életüket vesztették. Piestewa, Lynch és harmadik társuk, Shoshana Johnson fogságba estek, amit a korabeli világsajtó is sokáig figyelemmel kísért. Piestewa nem sokkal később belehalt sérüléseibe.

Piestewát posztumusz előléptették szakaszvezetővé, és megkapta a sebesülésért járó Bíborszívet, valamint a hadifogságba esetteknek járó kitüntetést.

Szülőállamában, Arizonában a Phoenix-hegység egyik csúcsát átnevezték Piestewa-csúcsra, továbbá évente megrendezésre kerül a Lori Piestewa Országos Amerikai Őslakos Játékok nevű esemény is, amelyen 72 amerikai őslakos törzsből, minden korosztályból vesznek részt sportolók.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Charity Adams Earley (kép forrása: Pinterest)Edith Nourse Rogers 1942-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)Harriet Tubman (kép forrása: Flickr)Mary E. Clarke búcsúztatása nyugállományba vonulásakor (kép forrása: Wikimedia Commons)Lori Piestewa (kép forrása: El Paso Times)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár