Öt különös gyilkossági jelentés a középkori Oxford sikátoraiból
2018. november 30. 18:09 Múlt-kor
Korábban
Miért ne zavarjunk meg imádkozó embereket? (1297. április 22.)
Néhány hónappal az előbbi eset után, Adam de Spalding egy John Laurence nevű férfi holttestét vizsgálta meg, aki láthatóan teljes össze volt verve. A szokásos eljárás szerint összehívta a környékbelieket a közeli templomokba és igyekezett összerakni az áldozat halálához vezető eseményeket.
Kiderült, hogy a történet két héttel korábban, virágvasárnap vette kezdetét, amikor is egy bizonyos David de Northampton nevű férfi estefelé éppen hazafelé tartott az utcán, imákat mormolva az orra alatt, amikor szembetalálkozott John Laurence-el. John vállával löködni kezdte az imádkozó férfit, mire az megkérte, hogy hagyja őt békén. Ennek ellenére John egészen hazáig követte Davidet, majd amikor az bement a házába, kétszer is rásújtott az ajtóra.
Úgy látszik ez már kihozta béketűréséből Davidet, aki erre újra kilépett a házból, kezében egy nagy rúddal, amivel előbb John fejére mért egy nagy ütést – aminek hatására ő összerogyott –, majd egész testét ütlegelni kezdte.
Az eset gyorsan a hatóságok elé került és mindkét férfit börtönbüntetésre ítélték. Itt azonban megegyezést kötöttek egymással, így mindkettejüket szabadon engedték. David szabadulását követően azonnal távozott a városból és azóta sem látták többet, míg John a fentebb említett napon végül belehalt sérüléseibe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap