Öt bizarr haláleset a XIX. századból
2019. május 31. 08:28 Múlt-kor
Korábban
A lány, aki halálra aggódta magát
Gyakran olvashatunk mindenféle jóslatot a világvégéről és apokalipszisről, ám a racionális gondolkodás szerencsére nem enged teret sem a tömeghisztériának, sem az egyén pszichiátriai szintű szorongásának.
Nem tudhatjuk viszont, hogy mit válthat ki egy ilyen információ egy gyermekből, aki hisz a próféciának. Talán halálfélelmet. Így is történt a XIX. századi Londonban, amikor egy 10 éves kislány, Kate Weedon kezébe került a XVI. századból származó Shipton anya (1488-1561) jóslata.
Ursula Southeil, ismertebb nevén: Shipton anya szerint 1881-ben eljő a világvége és sajnos Kate éppen ebben az évben olvasta az írást, majd attól a naptól fogva egyre jobban eluralkodott rajta a félelem. Az év nagy része már eltelt, november volt, amikor a kislány zokogva tért haza anyjához az iskolából a világvégétől rettegve.
A nő igyekezett nyugtatni, de Kate este még mindig sírt és egyre jobban belelovallta magát a ténybe, hogy az apokalipszis még aznap éjjel biztosan beköszönt. Sem éjjel, sem hajnalban nem hagyott fel a zokogással, az anya 3 óra után felébredt és átment a lányhoz, kétségbeesésében orvost hívott, ám az nem volt elérhető, Kate pedig két óra elteltével meghalt.
A körülmények vizsgálatát követően az illetékesek arra a következtetésre jutottak, hogy a gyerek sokk következtében hunyt el, annyira rettegett. Ironikus vonulata az eseményeknek, hogy az egész jóslat egy Charles Hindley által összeszerkesztett fikció volt, hogy Shipton anya emlékét feltámassza.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap